nb1.hu

A Viditől igazolt U21-es válogatott védőt a PAFC

Felcsút – Kocsis Gergő három évre írt alá az új klubjához.

Hároméves szerződést kötött a Puskás Akadémia FC Kocsis Gergővel – adta hírül a felcsúti klub honlapja.

 

A játékos Takács Mihály főigazgatóval történt kézfogása után elmondta, hogy nagyon örül, hogy az Akadémián folytathatja pályafutását.

 

(fotó:puskasakademia.hu)

 

Mint fogalmazott: "Nagyon örülök, hogy a Puskáshoz kerültem és remélem lehetőséget is kapok majd az NB I-es csapatban. Külön öröm, hogy Jarni keze alatt dolgozhatok, tőle, egykori kiváló játékostól valóban sokat tanulhatok és remélem ezáltal a csapat hasznára is leszek."

 

Az U21-es válogatott belső védő a német Augsburg korosztályos csapatainál is szerepelt, az Augsburg második csapatában is játszott, gólt is szerzett. Az előző szezonban a Videotonban futballozott.

 

„Szétszedték” a szurkolók az aláíró Dzsudzsákot – VIDEÓ

 

Vécsei Bálintot azonnal kölcsönadhatja a Bologna

 

Burcsa Győző távozik a Videotontól – hivatalos

 

DVTK: Bekő Balázst megerősítették a posztján

 

Bursaspor: így esett át az orvosi vizsgálaton Dzsudzsák

 

Magyar-román – Iordanescu kihirdette a "légiós-keretét"

 

Dzsudzsák Balázs aláírt a Bursasporhoz

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC