nb1.hu

A Vidi vagy a Loki kezd el kimászni a gödörből?

Székesfehérvár – Dobogós helyek helyett a becsületért küzdenek.

Nagyon fontos lenne, hogy elkezdjünk pontokat gyűjteni a bajnokságban. A Debrecen Magyarország egyik topklubja, nagyon veszélyes csapat, de természetesen nyerni szeretnénk ellenük vasárnap este. Bízom benne, hogy hazai pályán játékban dominálni tudunk majd és itt az ideje annak, hogy ez már eredménnyel is párosuljon. Örülök, hogy Asmir Suljic csatlakozott a kerethez, kreatív, veszélyes játékosnak tartom, aki nagy segítségére lehet a támadójátékunknak – nyilatkozta a klub honlapjának Pető Tamás, a Vidi megbízott edzője.  Továbbra is sok sérült nehezíti Kondás Elemér dolgát, Nenad Novakovics, Nagy Zoltán, Ludánszki Bence, Lázár Pál, Szakály Péter, Tisza Tibor és Kulcsár Tamás nem bevethető a vasárnapi találkozón.  Dusan Brkovics úgy fogalmazott a klub honlapjának: meg kell mutatniuk, hogy jó csapat a Loki.  – Amikor egy csapatnál edzőt váltanak, akkor a játékosok bizonyítani akarnak. Ráadásul a Videoton kieső helyen van a bajnokságban, sok meccset veszített és kevés pontja van, így győzelmi kényszerben játszik. Számunkra is nagyon fontos lesz a meccs, hiszen legutóbb kikaptunk, így meg kell mutatnunk, hogy jó csapat vagyunk, és el tudjuk hozni a három pontot. Saját magunkkal foglalkozunk, és arra törekszünk, hogy a legjobb formánkat hozzuk. Ugyan kikaptunk 3-0-ra, de voltak lehetőségeink a gólszerzésre, csak sajnos ezeket nem tudtuk kihasználni, pedig szerintem nem játszottunk rosszul. Ezen mindenképp javítanunk kell. Nagyon keményen edzettünk a héten, és azon leszünk, hogy feledtessük ezt a vereséget. OTP Bank Liga, 7. fordulóVideoton-DVSCSzékesfehérvár, 19.00Játékvezető: Vadd II. István (Albert István, Medovarszki János) A mérkőzést élőben közvetítjük!  Gyurcsó: újabb kérő!  Doll minősítette azt a döntést, hogy Böde és Hajnal nem válogatottak

 

A vasárnapi élő televíziós futballközvetítések

 

NB I: edzői értékelések a szombati meccsekről

 

Böde csattanós választ adott a szövetségi kapitánynak

 

Doll szerint nem futott túl sokat a csapata

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC