nb1.hu

A Vidi új igazolása az aranyért jött

Székesfehérvár - Nemzetközi szinten pedig csoportkörbe akar kerülni.

Pénteken érkezett meg a Vidi spanyolországi edzőtáborba Boban Nikolov, akit a Vardar Szkopje csapatától igazoltak le. Bobannal a két vasárnapi edzés között beszélgetett a vidi.hu, először pályafutása első szakasza került szóba.
 
„Édesapám is labdarúgó volt, mindig támogatott abban gyermekkoromban is, hogy profi focista legyek. Kilencévesen kezdtem a helyi csapatban, tizenhat voltam, amikor kiszúrtak a Hagi Akadémiáról. Megkaptam a lehetőséget, hogy csatlakozzak hozzájuk. Persze kikértem édesapám véleményét, aki biztatott, így elfogadtam az ajánlatukat és az akadémiánál folytattam. Először nagyon nehéz volt, hiszen rajtam kívül nem volt légiós, mindenki román volt, de aztán sikerült beilleszkednem. Az akadémia felnőtt csapata, a Viitorul, ott 2013-ban mutatkoztam be, és miután az első alkalommal, amikor kezdő voltam, gólt szereztem a Steaua ellen, további két szezont játszottam ott. Amikor azonban a Vardar hívott, hazaigazoltam, hiszen címekért szerettem volna focizni. Nagyon szép éveket töltöttem ott, két bajnoki címet ünnepeltem, játszhattam az EL-csoportkörben, hálás vagyok a klubnak. Nem csak az eredményekért, hanem azért is, mert a klub elnöke megértette azt, hogy váltani szeretnék, hogy a Vidiben szeretném folytatni. Tudom, hogy február 24-én kezdjük a bajnokságot, bízom a jó rajtban és abban is, hogy nyáron ismét bajnoki címet ünnepelhetek.”
 
A macedón válogatott középpályás Vardar-mezben komoly sikerekhez szokott hozzá, ebből nem adna alá piros-kékben sem.
 
„Természetesen bajnok szeretnék lenni. Emlékszem, amikor a Vardarba igazoltam, a bemutatkozáskor ott is a bajnoki címről kérdeztek. Nem kérdés, hogy aranyérmet szeretnék nyerni – mondtam akkor is, és mondom ezt most is. Ott sikerült kettőt is nyerni, majd összejött a csoportkör is, itt sem lehet más a célom.”
 
A 23 éves labdarúgó fiatal kora ellenére már komoly nemzetközi tapasztalattal is bír, hiszen a válogatott találkozók mellett pályára lépett az Európa Liga csoportkörében is.
 
„Teljesen más a nemzetközi porondon játszani, nagyon nehéz meccsek voltak, de nagyon jó tapasztalatokat szereztem. A play-offban oda-vissza legyőztük a Fenerbache-t, nagy élmény volt. Utána a csoportkörben olyan csapatok ellen léphettünk pályára, mint a Rosenborg, a Real Sociedad és a Zenit. Mostantól azon vagyok, hogy Vidi-mezben is ott lehessek a csoporkörben – persze előbb meg kell nyernünk a bajnokságot.”
 

Mélyrepülésben a magyar futball újabb ígérete – NB1.hu

Miskolc – A DVTK a másodosztályba adta el fiatal középpályását.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC