nb1.hu

A Vasas edzője ígért is, de a bennmaradásról nem beszélt

Felcsút – Emlegette a játékvezetést...

Már csak 1 pont választja el a Vasast a kieső helytől, az angyalföldiek az első „tavaszi” játéknapon Felcsúton kaptak ki 2-1-re a bajnoki címre hajtó Videotontól. A Vasas nem játszott rosszul, pontot is érdemelhetett volna, de ez a tényen nem változtat, előbb vagy utóbb valahogy fel kell rázni a piros-kékeket, különben az új stadionjukat NB II-es mérkőzésekkel avathatják föl.
 
Michael Oenning vezetőedző a tegnapi meccs után elemzett és ígért is egyszerre.
 
„Egyedül a végeredmény bosszant. A csapat sok energiát fektetett a mérkőzésbe. Mi voltunk azok, akik az első pillanattól fogva játszani akartuk a focit, de ahogy lenni szokott, apróságok döntöttek a végén. A kiállítással nem értettem egyet, ahogy a sárga lapok kiosztásával sem. Nem minden szabálytalanság érdemelt volna sárgát. Amikor egy játékos rendszeresen feldobja magát és nem ér lapot, az felháborító. Persze, nem azt mondom, hogy a nyolc sárga közül egyik sem volt jogos. A mai napon a szerencse nem állt mellettünk, pedig még 10 emberrel is jól játszottunk és támadtuk az ellenfél kapuját. Idegenben, a bajnokesélyes ellen jó teljesítményt nyújtottunk. Szerencsésebb lett volna, ha a pályán tartózkodók mindegyike felnő a mérkőzés színvonalához. Bízom abban, hogy jövő héten a Haladás ellen hasonlóan jó játékot, de már egy eredményesebb Vasast láthatnak majd a nézők.”
 

Ezért nincs szüksége a Fradinak a Videotonra – NB1.hu

Thomas Doll értékelése

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC