nb1.hu

A tavasszal veretlen KTE a Lokit is lenyomná – VIDEÓ

Kecskemét – Novák Bebeto nélkül, Korhut szeme előtt a dobogó lebeg.

Pénteken a Kecskemét TE – DVSC-Teva mérkőzéssel startol az OTP Bank Liga 23. fordulója.

 

A Kecskemét tavasszal még veretlen, négy győzelme mellett egyedül az elmúlt fordulóban játszott döntetlent Győrben, míg a Debrecen felemás arcát mutatta eddig tavasszal, hiszen legyőzte például a Diósgyőrt, ám Szombathelyen meglepően sima vereséget szenvedett.

 

(fotó:dvsc.hu)

 

„Mindig az az elvárásom magammal szemben, hogy a kapuba találjak, most is így lesz – kezdte Novák Csanád a klub honlapjának, aki kisebb sérülésén már túl van, hétfő óta a társakkal edz.  – Küzdelmes meccset fogunk játszani. Jó formában lévő Kecskeméttel fog találkozni a Debrecen Nehéz dolgunk lesz, de nagyon bízom abban, hogy sikerül tovább nyújtanunk veretlenségi sorozatunkat.”

 

A Kecskemétiek remélik, hogy megtelnek a Debrecen elleni összecsapásra a lelátók.

 

[video:https://youtu.be/tctZcoMJPUQ width:610]

 

„Rossz eredmény számunkra a Pécsett elért 0-0, hiszen a három pontra nagy szükségünk lett volna, de csak egyet szereztünk – kezdte Korhut Mihály a Loki honlapjának. – Tanulni kell a hibákból, mivel pénteken már Kecskeméten lépünk pályára bajnoki mérkőzésen. A Pécs ellen nem volt túl sok kapura lövésünk, tehát ebben mindenképpen javulnunk kell. Az viszont dicséretet érdemel, hogy az elmúlt öt meccsből négyen nem kaptunk gólt, tehát a védelmünk szerencsére egyben van. Ez ugyanakkor nem ér semmit addig, amíg elöl nem vagyunk eredményesek. Több helyzetet kell kidolgoznunk, és ezeket jó arányban értékesítenünk.”

 

A Kecskeméttel mindig nehéz mérkőzéseket vív a Loki. Most sem lesz egyszerű győzni a lila-fehéreknél, akik ráadásul jó formában vannak. Korhut Mihály szerint azonban nem szabad, hogy ezzel foglalkozzon a csapat.

 

„A Kecskemét valóban jól kezdte a tavaszi szezont, öt meccsből négyet megnyert, legutóbb pedig Győrben ikszelt. Ezzel viszont nem szabad foglalkoznunk, hiszen profik vagyunk, a mi játékunkat kell játszanunk végig, és akkor nem érhet bennünket meglepetés. Egy időben mumusnak számított a KTE a Loki számára, de az utóbbi években többször is sikerült nyerni náluk. Muszáj pontokat szereznünk, ha nem akarunk lemaradni a dobogóról.”

 

Több alapemberére sem számíthat Kondás Elemér, Máté Péter sérülés után lábadozik, míg Rene Mihelic és Ibrahima Sidibe eltiltását tölti, de Bekő Balázsnak is lesz egy komoly hiányzója, Bebeto ugyanis begyűjtötte ötödik sárga lapját, mely miatt automatikusan ki kell hagynia a találkozót.

 

OTP Bank Liga, 23. forduló                  

     

Kecskeméti TE–Debreceni VSC

Kecskemét, Széktói Stadion, péntek, 19.00. (tv: Sport 1)

Játékvezető: Erdős József (Buzás Balázs, Medovarszki János)

 

A várható összeállítások:

KTE: Tujvel – Lovric, Gyagya, Karan, Skopljak, Laczkó – Vukasovic, Savic, Kitl – Gréczi, Novák.

DVSC: Novakovic – Lázár, Brkovic, Mészáros, Korhut – Jovanovic, Varga, Bouadla, Szakály – Tisza, Kulcsár.

 

A mérkőzést élőben, online közvetítjük!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC