nb1.hu

A posztjáról távozó Urbányi értékelése: elgurulhat a gyógyszer

Gyirmót – Izgalmas válasz arra a kérdésre, miért volt annyi hosszabbítás.

Végig nyílt, izgalmas meccset játszottak az NB I-ből a szombati, 1-0-s vereségükkel kiesett gyirmótiak a Bozsik Stadionban. Ugye azóta az is bejelentésre került, hogy mi lesz a vezetőedző, Urbányi István sorsa, aki a szombati találkozót és az egész szezont is elemezte.

 

„Nagyon izgalmas meccs volt. Azt mondtam a játékosoknak, ez a találkozó a bajnoki címről szól, más és más értelemben mindkét csapatnál. Az első félidőben abszolút uraltuk a játékot, gólt, gólokat rúghattunk volna. Fordulás után nagyon nyomott a Honvéd, próbált mindent megtenni a győzelemért. Az egész szezonra, sorszerűen jellemző, utolsó utáni percben kapott gól keretbe tette a teljesítményünket. Ez sok tanulsággal szolgál minden oldalról. Több volt a csapatban, viszont a meccseket az olyan játékosok, mint Lanzafame, vagy, Eppekel, Torghellék, Gerák döntik el. Nekünk ez nem jött. Szervezettségben, felépítésben nem maradtunk el senkitől sem, csak ezekben a tényezőkben. Fontos, hogy sok sikert kívánjak a Honvédnak, nagyon masszív, jó csapat. Sokat tettek azért, hogy az utolsó percben is megszerezzék a győzelmet. Az én csapatomnak is elismerés jár, hogy csak a legvégén tudták megszerezni a győztes gólt a hazaiak.” – mondta Urbányi a kispesti vereség kapcsán.

 

Urbányit megkérdeztük Szőts Gergely játékvezető fura ítéleteiről, a visszafújt tizenegyesről és a hat perc hosszabbításról is.

 

Ezért lett botrány Kispesten a bírócseréből – fotók, videó – NB1.hu

Ezért lett botrány Kispesten a bírócseréből – fotók, videó

„Nem láttam, jobban beszaladtak-e, mint a Fradi tizenegyesénél ellenünk. Érdekes játék ez, semmi mást nem kell csinálni, csak a szabályok szerint kell vezetni a meccseket. Láthattuk, ez szombaton sem volt egyszerű. Ha a hárommeccses eltiltásomból indulunk ki, akkor a hatperces hosszabbítást tiszteletben tartom. A játékvezetők saját hatáskörben döntenek a túlóráról, mint a negyedik spori arról, ki, hogy viselkedhet a kispadon. Kispesten kicsivel több információt kaptam, miért lehet elküldeni az edzőt, igyekeztem a kereteken belül viselkedni. Ebben a bajnokságban otthon a Loki nagyon húzta az időt ellenünk, volt, hogy 70 méteres sétával jöttek le a pályáról a gyúróik, de nem ezen múlnak a dolgok”

 

 

De mi várható az élvonaltól búcsúzó csapattól a bajnokság hátralévő részében?

„Egyrészt az, mint Kispesten, és az előző meccseken, hogy a csapat úgy játsszon, ahogy a tisztesség megkívánja. Olyan hozzáállással akarunk szerepelni, mint az elmúlt időszakban.”

 

És végül, de nem utolsósorban: milyen volt a gyirmóti öltözőben a lefújás után, amikor eldőlt, már kiesett a csapat.

 

„Ilyenkor jönnek az érzelmek. Tudjuk, a meccseinken a mi teljesítményünk befolyásolja a legjobban azt, mit hozunk ki belőlük, de ebben a bajnokságban sorozatban jöttek az olyan találkozók, amik végül nem nekünk dőltek el, volt nyolc-kilenc ilyen alkalom. Persze, amikor megkérdezik a játékosok, miért volt hat perc hosszabbítás, akkor izgalmas válaszokat kapnak. Érthető, ha néha elgurul a gyógyszer.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC