NB2 logó
NB3 logó
VideotonPaksOTP Bank LigaNB I 13. fordulóvideós tartalom

A Paks megrángatta az oroszlán bajszát, kiütés lett belőle

Göbölyös András - 2016. október 22. szombat 17:20
Felcsút – Csertői gárdája kettős emberhátrányban esélytelen volt a Vidi ellen.
Kép forrása: vidi.hu

Az OTP Bank Liga 13. fordulójának nyitómérkőzésén a Videoton 5–1-ra legyőzte a Paksot.

 

Videoton FC–Paksi FC 5–1

 

A mérkőzés elemzése

Nagyon jó mérkőzésnek indult, a Paks korán megszerezte a vezetést és úgy tűnt komoly kihívás elé állítja a Videotont. Azonban egy kapitális kapushiba után gyorsan egyenlített a hazai csapat, amitől vérszemet kapott és meg is fordította a mérkőzést. A három pont sorsa már az első félidőben eldőlt, amikor 3-1-s székesfehérvári vezetésnél a paksi Szabó János kiállíttatta magát. A fordulás után a vendégek már csak a becsületükért játszottak, azonban nem volt könnyű dolguk, mert a sárga lapos Kecskés Tamás egy műesést követően begyűjtött még egy kártyát, így kettős emberelőnyben a Paksnak csak a kiütés elkerülése maradt célként.

 

A mérkőzése kulcspillanata:

Remekül kezdett a Paks, meg is szerezte a vezetést már a találkozó elején, azonban a vendégek kapusa, Székely György szerencsétlen mozdulattal bevédte Géresi Krisztián távoli lövését. Ez annyira felhozta a Videoton, hogy később már nem is lehetett kérdéses a székesfehérvári csapat győzelme.

 

A mérkőzés főszereplője

Igaz, hogy Marko Scsepovics duplázott, azonban Géresi Krisztián volt a Videoton legjobbja. A fiatal támadó gólja kellett az egyenlítéséhez, majd nem sokkal később kapufát lőtt, amiből a kipattanó után Pátkai Máté tizenegyes harcolt ki.

 

A mérkőzés osztályzata: 6

 

Videoton FC–Paksi FC 5–1. Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

 

LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Diónap
KERINGER ZSOLT
„Saját nevelés előnyben?”
TABELLA
1Mezőkövesd Zsóry FC6
2Budapest Honvéd4
3DVTK4
4Videoton FC4
5Swietelski Haladás3
6Vasas FC3
7Újpest FC2
8Ferencvárosi TC2
9Paksi FC1
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő1
11Puskás Akadémia FC1
12DVSC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!