nb1.hu

A magyar út a helyesebb, Vasast vert a Paks

Budapest – Az angyalföldi kapust kórházba szállították.

Két, egykoron hasonló elvet valló csapat lépett ma pályára a Fáy utcában. A Paksban évek óta nincsenek légiósok, az újjáalakult Vasasban meg csak azóta vannak, hogy visszakerült a klub az élvonalba. A külföldiek igazolása mindig veszélyes játék, evidensnek tűnne, hogy csak olyanokat szerződtessenek, akik feltétlenül jobbak, mint az adott helyükön játszó magyarok. Márpedig a piros-kékeknél sok a tehetséges futballista. Ennek ellenére négy olyan nem magyar kapott helyett a Vasas mai kezdőcsapatában – Pajovics, Vukaszovics, Pavlov és Ubiparip – akik, egyik irányba sem lógnak ki a sorból az eddigi teljesítményük alapján. Se nem tűnnek gyengébbnek, mint akik eddig is a Fáy utcában voltak, de jobbnak sem…  Ennek ellenére, a hazaiak kezdtek aktívabban, veszélyesebben lendületes támadásokat igyekeztek vezetni, ami nem volt egyáltalán meglepő, a paksiak meg úgy tettek, mint a piros-kékek eddigi ellenfelei: megvárták a megfelelő pillanatokat. Csak a tolnaiak is azok közé a gárdák közé tartoztak az első félidőben, amelyek ki is használták a lehetőségeiket. Így kétgólos vendégelőnnyel vonulhattak a pihenőre a felek… A második félidő fontos mozzanata volt Remili pályára küldése (az elsőben a hazaiak kapusát, Nagyot Hermány váltotta, előbbit kórházba szállították kivizsgálásra, míg a vendégeknél Kecskés hagyta el idő előtt a pályát), aki pár perccel később szépített is. A hátralévő időben inkább a pályaválasztó tett meg mindent az újabb gólért, de az eredmény már nem változott. A paksiaknak nem volt szükségük légiósokra ahhoz, hogy megverjék azt a Vasast, amelyik a külföldiektől várta, hogy erősebb lesz a csapata… S. Z.  Vasas-Paks 1-2 Az élő közvetítés a linkre kattintva olvasható  Pintér Attila ellen tüntettek a Videoton-szurkolók  Padlóról állt fel a Vidi a testvércsapata ellen  Az Újpest két hónapja nyeretlen az NB I-ben  Nem bírt egymással a DVTK és a Hali  A legvégén mentett pontot a Békéscsaba

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC