nb1.hu

A Liverpool helyett a Halival lépne ki az európai porondra

Szombathely – Polgár Kristófot a DVTK is hívta, de Mészöly Géza személye döntő volt.

Idővel külföldre szerződne, de addig is a dobogós helyezés a célja a Szombathelyi Swietelsky-Haladás fiatal jobb oldali védőjének, Polgár Kristófnak.

 

A 19 esztendős, komáromi születésű Polgár Kristóf az MTK égisze alatt működő agárdi Sándor Károly Akadémián nevelkedett, majd 2013-ban Liverpoolba szerződött. A Mersey-partján a Liverpool U18-as és U21-es együttesében is futballozott, az első csapatnál azonban nem tudott bemutatkozni. 2013 októberében a Southampton elleni U18-as bajnokin keresztszalag-szaladást szenvedett, nyolc hónapra kidőlt. Polgár korábban szerepelt az U19-es és U20-as válogatottban is, nyáron két évre írt alá a Szombathelyi Swietelsky-Haladáshoz. A Mersey-partjáról tehát a Gyöngyös-partra tette át székhelyét. Az FTC és a Mezőkövesd elleni bajnokit is végigjátszotta.

 

– Minden szempontból hasznos négy esztendőt töltöttem Liverpoolban, tényleg rengeteget fejlődtem Angliában – mondta Polgár Kristóf a Haladás hivatalos honlapjának. – A brit futballban a fizikai erőre, a dinamikára, a játékgyorsaságra egyaránt nagy szükség van – ezekben mind előreléptem. Negatívumot nem is tudok említeni a kinti éveimről. A felnőtt csapatban ugyan nem sikerült bemutatkoznom, de tudni kell, hiába szerepel az ember az U21-eseknél, borzasztó nehéz felkerülni az első csapathoz. Ott már nagyon nagyot kell lépni. Persze ki tudja, ha nincs a súlyos sérülésem, s végig folyamatosan játszom, lehet, hogy másként alakulnak a dolgaim.

 

Idén nyáron elsősorban Hollandiában gondolkodtam, ám végül az adott klubbal nem jutottunk el a végső tárgyalásig. Ugyanakkor Magyarországról olyan patinás egyesületek, mint a Diósgyőr és a Haladás hívott – végül a Hali mellett tettem le a voksomat. Hazaigazolásomban szerepet játszott, hogy az MLSZ fiatalokra vonatkozó szabálya miatt bíztam abban, rendszeres játéklehetőséghez jutok. Mészöly Géza annak idején edzőm volt az U18-as válogatottban, az ő személye is sokat nyomott a latba. Nagyon jól érzem magam a klubban, tényleg minden szuper, nagyon jó kis csapatunk – még ha egyelőre az eredménye nem is ezt mutatják. Ami a saját teljesítményemet illeti, a legerősebb honi csapat ellen, ráadásul idegenben mutatkoztam be – mondhatni rögtön a mélyvízbe kerültem. Egy kicsit megilletődötten futballoztam az FTC ellen, de örültem, hogy játszhattam. Hiszem, hogy korábbi sérülésem után meccsről-meccsre jobban teljesítek és visszanyerem korábbi formámat. – folytatta a fiatal hátvéd, végül kitért az erősségeire.

 

Anno középpályásként is szerepeltem, így gyakran segítem a támadásokat, sokszor én is felzárkózok az akciókhoz. Egyéni célom, hogy idővel ismét külföldre szerződjek, a csapattal pedig, hogy felülmúljuk, megismételjük, de inkább felülmúljuk tavalyi ötödik helyezésünket és kilépjünk az európai kupaporondra. Egy vereségünk, és egy döntetlenünk van eddig, hiszem, hogy a Honvéd ellen megszerezzük a három pontot és megindulunk felfelé a tabellán. – zárta szavait Polgár Kristóf.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC