nb1.hu

A Kisvárda-elnök szavai a légiósokról és a bennmaradásról

Kendőzetlen, őszinte volt.

 

A kisvardafc.hu készített kiváló interjút a klub elnökével, Révész Attilával. A szakvezető a célokról és a tervekről is beszélt.

 

"Rövidtávon egyértelműen az a célunk, hogy már a télen olyan játékosokat tudjunk magunkhoz csábítani, akik hozzásegíthetnek bennünket a bennmaradás kiharcolásához. 

Többször elmondtam már azt is, hogy a mi helyzetünk nagyon nehéz, mert az észak-keleti országrészbe az amúgy is szűk piacról nem könnyű magyar játékost idecsábítani. Különösen télen, amikor azok a futballisták válnak szabaddá, akik valamiért nem kellettek a klubjuknak. Azt is tisztáznunk kell újra, hogy azok a játékosaink, akik tavaly már az NB II-ben is mi színeinkben szerepeltek, azok futballmagyarnak számítanak, ezt is figyelembe véve hivatalosan hét külföldi státuszú labdarúgónk van. A tavalyi csapatból heten-nyolcan most is rendszeresen játszanak, de az eddigi eredmények azt mutatják, hogy ami az NB II-ben elég volt, az az élvonalban már kevés. Az első fordulókhoz képest jelentős javulás történt a játékunkban, akkor is, ha az eredmények ezt nem mindig mutatják. Ugyanakkor mi látjuk a fejlődést, labdabirtoklásban és támadásvezetésben jócskán előreléptünk, de olyan egyéni hibákat követünk el, amelyeket követően összezuhan a csapat, és vereségekbe futunk bele. Mást ne mondjak, legutóbb az Újpest ellen vezetésünk birtokában két öngólt vétettünk. Ezek a gondok képességbeli problémákat is felvetnek, illetve tavaly nem büntették mindegyiket góllal, most viszont kíméletlenül. Biztos vagyok benne, hogy ezek a hibák egyre kevesebbet fordulnak majd elő, a játékosaink is egyre jobban felveszik az osztály ritmusát, de további erősítésre szorul a játékoskeretünk" – fogalmazott. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC