nb1.hu

A Honvéd 14 nyeretlen bajnoki után győzött újra

Szombathely – A Hali az első félidő hajrájában bukta a meccset.

Az OTP Bank Liga 22. fordulójában hamisítatlan kiesési rangadóra került sor Szombathelyen, ahol a Haladás a Budapest Honvéd együttesét fogadta.

 

A találkozót a Honvéd kezdte jobban, a fővárosi csapat már a 13. percben előnyhöz jutott az összecsapáson Ignjatovics révén. Azonban nem sokáig örülhettek a vendég szurkolók, mivel nyolc perccel később Radó találatának köszönhetően már 1-1-es állást mutatott az eredményjelző.

 

(fotó:vaol.hu)

 

A folytatásban mindkét csapat pontatlanul játszott, nem volt túl magas színvonalú az összecsapás, ám az utolsó öt percben kétszer is betalált a piros-fekete gárda, így igazi hidegzuhannyal vonulhatott az öltözőbe a Hali.

 

A második játékrészben hiába birtokolta többet a labdát a Haladás, csak helyzetekig sikerült eljutnia, mivel a Honvéd kiválóan védekezett, így tartotta az első negyvenöt percben megszerzett előnyét. A Honvéd pedig a győzelmével elmozdult a kieső helyekről, – ráadásul 14 nyeretlen bajnoki után örülhetett újra sikernek, 2014 szeptemberében épp a Halit győzte le -, igaz négy csapatnak is tizennyolc pontja van a sereghajtó Dunaújváros előtt.

 

OTP Bank Liga, 22. forduló

Szombathelyi Swietelsky-Haladás–Budapest Honvéd 1-3 (1-3)

G.: Radó (21.), ill. Ignjatovics (13.), Prosser (40.), Punosevac (42.)

Szombathely, Rohonci úti Stadion, 2135 néző, V: Solymosi P.

 

Haladás: Rózsa – Angyal, Alcibiade, Fehér, Jánvári – Gaál (Bühler 66'), Nagy P., Iszlai, Németh M. (Mancini 54') – Radó – Martinez

Honvéd: Kemenes – Ikene-King, Elez, Ignjatovic, Morgan – Hidi, Nagy G., Vécsei – Prosser (Botka 87'), Meza (Gazdag 70'), Punosevac (Kone 75')

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC