nb1.hu

A Haladás edzője ezt üzente súlyosan megsérülő kapusának

Szombathely - Van, amikor nem a futball a legfontosabb.

Kiesési rangadót rendeztek Szombathelyen, ahol a Balmazújváros vizitált. A csapatok megosztoztak a pontokon, de a meccs nem az eredmény, hanem egy drámai jelenet miatt marad emlékezes. Harsányi Zoltán szerencsétlenül ütközött a hazaiak kapusával, Gyurján Mártonnal, a jelenetet itt nézhetik meg. A Hali trénere természetesen a cerberusnak is üzent a találkozó után.
 
"Ahogy közelítünk a bajnokság végéhez, minden mérkőzésnek egyre nagyobb a jelentősége. Ennek tükrében ma a győzelem volt a célunk. Aktívan kezdtünk, és úgy gondolom, az egész mérkőzés folyamán jó iramú focit láthattunk. A fő gond mindkét oldalon a befejezésekkel volt. Készültünk a Balmazújváros kontrajátékára, viszont sok labdát vesztettünk, ezért alakult ki sok rohangálás, oda-vissza játék. A sérülések miatti hosszabb szünet miatt kissé elvesztettük a lendületünket, de a hajrában is próbálkoztunk a gólszerzéssel. Nagyon bízom benne, hogy Gyurján Márton sérülése nem súlyos, és mielőbb visszatérhet közénk. Összességében csalódott vagyok, de igazságosnak mondható a 0-0-s döntetlen" – nyilatkozta Michal Hipp.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC