nb1.hu

A Fradi ultrái így reagáltak Orbán Viktor válaszára

Budapest – „Ne csak meghallgassák a szurkolók szavát, de végre figyelembe is vegyék azt.”

Mint arról beszámoltunk, levélben válaszolt Orbán Viktor a Ferencváros szurkolói által július végén írt petícióra; ebben visszautal a csapat új stadionjának avatásakor elmondott beszédére, és leszögezi: nem szól bele az FTC vezetésével kapcsolatos kérdésekbe. 

 

Nos, a ferencvárosi ultrák válasza sem váratott magára sokáig. A szurkolók közleményt juttattak el a szerkesztőségünkhöz Orbán Viktor levelére válaszolva, amelyet változtatás nélkül közünk.

 

"Orbán Viktor,

Magyarország miniszterelnöke részére

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

Először is szeretnénk megköszönni, hogy válaszolt megkeresésünkre. Ez is azt jelzi számunkra, hogy Ön is tisztában van a szurkolókat és a labdarúgásunkat érintő problémák jelentőségével.

 

Örülünk, hogy egyetért velünk a petíciónkban leírt gondolattal, amely szerint az Európa bajnokságon is tapasztalt ÖSSZEFOGÁSSAL léphet előre futballunk hazai szinten is!

 

Nem értünk egyet azonban azzal a kijelentésével, hogy nem szándékozik beleszólni a labdarúgó klubok vezetésével kapcsolatos kérdésekbe.

 

Egyrészt ezen érvelését a problémák elől való kitérő válasznak tekintjük.

 

Másrészt számos klub élén a Fidesz politikusai találhatóak, akik mind beleszólnak a klubok vezetésébe. A Ferencvárosi Torna Club elnöke pedig Kubatov Gábor, aki a Fidesz alelnöke és pártigazgatója is egyben.Kételkedünk benne, hogy személyi képességei vagy éppen iskolai végzettsége miatt került volna megválasztásra egy érdekes szavazás keretében. Megfordítva a gondolatot, nem hisszük, hogy Kubatov Gábor akkor is klubelnök lenne, ha nem lenne politikus.

 

Összefogás olyan emberrel nehezen lehetséges, aki úgy tárgyal a szurkolókkal, hogy nem is vesz részt a tárgyalásokon, aki úgy vállalja a felelősséget, hogy azt nem vállalja tettekben, aki saját szurkolóit perli és akadályozza a Fradi család újra egyesülését.

 

Klubunk legendás jelszavában található EGYETÉRTÉS megteremtésének érdekében Ön tudna valós lépéseket tenni a tisztségéből fakadóan.

 

Ne hárítsuk tovább a felelősséget, ne mossuk tovább a kezeinket, nézzünk szembe a problémákkal!

 

LEGYEN VALÓDI ÖSSZEFOGÁS, NE CSAK SZAVAKBAN!

 

Ezt várjuk Öntől és mindenki mástól és ez az, amire MI szurkolók mindig is törekedtünk és törekedni is fogunk!

 

Ha azonban azt állítja, hogy Ön nem szándékozik beleszólni a klubok vezetésének kérdésébe, ez esetben a többi politikus is ténylegesen vonuljon ki a futballból, ezáltal a klubok éléről is!

 

Politikus legyen politikus, futballvezető pedig legyen futballvezető!

 

Stadionunk avatóján megköszönte a Ferencváros szurkolóinak, hogy a legnehezebb kommunista időkben is megőrizték és évtizedekig tartották a lelket a magyarokban.

 

Számunkra ezek a mostani idők lassan pont ezeket a legnehezebb kommunista időket idézik.

 

Olyan idők, melyben zavaros hátterű emberek, azok egykori sajtósai és ismerősei juthatnak szerephez vagy szívódhatnak fel nyomtalanul.

 

Olyan idők, melyben klubunk hagyományait sárba tiporják.

 

Olyan idők, ahol leköphetnek szurkolókat, mert azok kifeszítenek egy „Békét akarunk” feliratú transzparenst.

 

Olyan idők melyben több száz szurkoló DNS-ét és telefonjának cellainformációit vizsgálják arra hivatkozva, hogy a sértettben félelmet keltettek.

 

Míg Ön is természetesnek tartja, hogy szívünkön viseljük szeretett klubunk sorsát, a hírekben arról olvastunk, hogy egy örökös bajnokot azzal fenyegettek, hogy „kitépik a szívét”.

 

Jelenleg több ezer szurkoló érzi kitépve a szívét azáltal, hogy a stadionokból próbálják kirekeszteni.

 

Kérjük, hogy szüntessék meg a kizárólag Ferencváros szurkolókra vonatkozó, őket minden stadionban a többi szurkolóhoz képest hátrányosan megkülönböztető szabályzókat, hogy egyáltalán elkezdhessünk összefogásról beszélni.

 

Ezeknek a beléptetési szerkezeteknek és módoknak az alkalmazását nem tudjuk és nem is fogjuk elfogadni! Ilyen szerkezetekkel inkább a határokon kísérletezzenek, ne a stadionokban.

 

Ami Rákosi Mátyásnak sem sikerült, az biztosíthatunk bárkit, hogy másnak sem fog!

 

Nem lesz új Fradi Tábor!

 

A magyarok sosem adják fel, a Ferencváros szurkolók meg még azután sem!

 

Tiltakozásunkat egészen addig folytatjuk, míg a Ferencváros fanatikus szurkolótábora újra ott szurkolhat a lelátón mindenféle fenntarthatatlan és felesleges szabályozás nélkül!

 

Folytatjuk, hogy a Ferencváros visszakerülhessen az őt megillető helyre Európa és az egész világ térképén! Ez csak a szurkolókkal EGYÜTT fog sikerülni!

 

A probléma valós megoldása MINDENKINEK az érdeke kell, hogy legyen!

 

A probléma pedig nem MI vagyunk!

 

Az Európa Bajnokságon az egész országban tapasztalható eufória jól láthatóan elillant, a stadionok ismét üresek, melyben a teljes magyar futballvezetésnek megvan a felelőssége.

 

Kérjük a Miniszterelnök Úr ráhatását, hogy ne csak meghallgassák a szurkolók szavát különböző fórumokon, de végre figyelembe is vegyék azt!

 

Ezért kérjük, hogy tegyen Ön is lépéseket a megoldás felé.

 

Valódi összefogást szeretnénk és valódi cselekvést!

 

Tisztelettel:

Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Mozgalom

Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC