nb1.hu

A Bajner-rejtély nyomában: átigazolást jelentett be a Paks

Paks – Leigazolták a „tegnap nem játszó” támadót!

A Paks honlapja az alábbi közleményt küldte, változtatás nélkül közöljük. Emlékeztetőül, kisebb bonyodalom volt ma Bajner miatt, hiszen a Paks és a Szigetszentmiklós sem jelezte, hogy a támadó pályára lépett és gólt is szerzett a két gárda tegnapi edzőmeccsén, a sajtó viszont beszámolt róla.

 

„Bajner Bálint több német és szigetországi klubot visszautasított a nyáron, főleg családi nehézségek miatt. Azonban fontosnak tartotta, hogy olyan helyen töltse el a következő hónapokat, ahol nyugalomban, csak a munkára koncentrálva bebizonyíthatja, hogy nem véletlenül került már fiatalon európai élcsapathoz, és minden adott ahhoz, hogy újra felhívja külföldi csapatok figyelmét is kiemelkedő teljesítményével magára! Ehhez a paksi nyugodt, stabil és segítőkész környezet teljes mértékben ideális lehet, így a T&M Agency, és a németországi Fair Play Consulting együttműködésének köszönhetően egy hosszú távú szerződést írt alá a PAKSI FC-hez.

 

Pár napja már velünk készülsz. Hogy érzed magad Pakson?

Remekül. Nagyon jó és összetartó a társaság, és ebből adódóan úgy gondolom, hogy egyáltalán nem lesz gond a beilleszkedésemmel. A szerződésem pedig hosszútávra szól, ami hozzájárul ahhoz, hogy nyugodt legyen a hátterem, így maximális koncentrációval végezhetem a munkám.

 

 

Kevesebbet halhattunk rólad a nyár folyamán, milyen az erőnléted?

Lázár Zsolt irányításával készültem eddig, így elmondhatom, hogy rendben vagyok fizikálisan. Ugyanakkor csapattal már régebben edzettem, ebből adódóan meccshiányom van, de összességében jól érzem magam, várom a rám váró feladatokat.

 

Milyen terveid vannak a közeli és a távolabbi jövő tekintetében?

Szeretnék meghatározó játékossá válni a PAKSI FC-ben, és olyan teljesítményt nyújtani, amivel felhívom magamra a figyelmet először az NB I-ben, majd pedig a későbbiekben ismét szeretnék egy külföldi szerződést magamnak. Most ennek a célnak, és a családomnak szentelem az összes időmet. Jelenleg, minden mást szeretnék kizárni az életemből.”

 

A Bajner-rejtély nyomában! Kinyomoztuk, hogy akkor játszott-e tegnap a Paks-Szigetszentmiklóson

 

Hoppá! Brutális büntetést kapott Blatter és Platini a FIFA etikai bizottságától!

 

A Bajner-rejtély nyomában! Játszott vagy nem a tegnapi Paks-SZTK meccsen? Mert mást állít a két klub és a média

 

Elmossa-e az eső az esti válogatott meccset?

 

A két továbbjutó kiléte is kiderülhet ma a magyarok selejtező csoportjában

 

Itt az esti kezdőcsapat? De vajon a tagja-e Böde Dániel?

 

A csütörtöki élő televíziós futballközvetítések

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC