nb1.hu

Zeljeznicar-FTC: a bosnyákok még egy lapáttal rátennének

Szarajevó – Odovic és Kosovic szerint is nyílt még a párharc.

A Zeljeznicar vezetőedzője és belső védője szerint is 100 százalékos teljesítményt kell nyújtaniuk, hogy továbbjuthassanak ma este a Ferencváros elleni Európa Liga-selejtező mérkőzésen.

 

Mint arról beszámoltunk, az FTC vezetőedzője, Thomas Doll, és Gyömbér Gábor csapatkapitány szerint is a cél a következő körbe jutás.

 

– Az első találkozó kiválóan alakult a csapatunk számára. Természetesen tudjuk, hogy rendkívül kemény összecsapásra számíthatunk csütörtökön, ismét remek napot kell kifognunk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Mindenkinek maximálisan kell koncentrálnia, és fontos, hogy végig higgadtak maradjunk. Ugyanolyan keménynek kell lennünk, mint Budapesten, a támadójátékunkat pedig fontos, hogy még egy szinttel feljebb emeljük. A szurkolóink nagyszerű hangulatot varázsolnak majd a stadionba, ez mindenképp előny lesz a számunkra. Száz százalékos teljesítményre van szükség ahhoz, hogy továbbjussunk – árulta el Milomir Odovic.

 

(fotó:fradi.hu)

 

A fradi.hu beszámolója szerint a sajtótájékoztató másik résztvevője ezúttal nem a csapatkapitány, Marijan Antolovic volt, hanem a bosnyák együttes egyik belső védője, Aleksandar Kosoric.

 

– Az öltözőben nagyszerű a hangulat, teljes mértékben elégedettek vagyunk az első mérkőzés eredményével. A visszavágón még keményebbnek kell lennünk, mint Budapesten, hiszen ennek a találkozónak is a Ferencváros az esélyese. A párharc továbbra is nyílt, a legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk a szurkolóinkért, hogy mi juthassunk tovább – zárta gondolatait Kosoric.

 

A Zeljeznicar-Ferencváros Európa Liga-selejtezőt élőben, online közvetítjük!

 

A Videoton hosszabbításban szerzett góllal ment tovább

 

Kemenes Szabolcs keményen beszólt az MLSZ-nek

 

A Loki és a Skonto edzője is támadófocit ígér

 

Magyar-román: augusztus 3-án kezdődik a jegyárusítás

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC