nb1.hu

Újabb fejezet „Hemingway-naplójából”

A lényeg a szurkoláson van!

Hiába ment reggel híre, hogy George F. Hemingway eladhatta a Honvédot (régóta írjuk, hogy erről tárgyal), ettől még a Kispest fanatikusai ugyanúgy szurkolnak majd tovább a kedvenceiknek és akkor is, ha eladta/eladja, meg akkor is, ha nem. Minden más gárda drukkerei így tennének a helyükben, mert a mondás örökérvényű: „játékosok, edzők, vezetők jönnek és mennek, mint a távirat, a szurkoló viszont mindig marad!”
 
A kispesti fanatikusok dolgát viszont nehezíti, hogy a Rabotnicski elleni visszavágóra egy korábban kiszabott büntetés miatt nem tehetik tiszteletüket. De ez sem veheti kedvüket a szurkolástól, mert ugyanúgy, mint minden ilyen esetben, a stadionon kívülről, a vendégszektor mögül buzdítják majd kedvenceiket. Hiába jelentették be korábban a hírnél, attól még így lesz.
 
Az odavágón 2-1-re nyertek a hazaiak, a mérkőzésen a helyszínre elutazó kispesti ultrák azt énekelték Hemingwaynek, hogy adja el a Honvédot…
 

Hemingway kétes megítélésű, ám fontos szereplője (volt?) a magyar labdarúgásnak az elmúlt évtizedben. Felújíttatta a saját pénzéből az omladozó Bozsik József Stadiont, megalapította a legjobb akadémiát, melynek szakmai működése példaértékű kell, hogy legyen minden másik ilyen jellegű intézmény számára, stabilizálta az anyagi helyzetet a lehetőségeihez mérten, bajnokcsapatot, kupagyőztest, bronzérmest, európai kupaindulást kiharcoló csapatokat hozott össze. Rengeteg kedvelt, magyar játékost neveltetett ki, az ő döntése miatt lett a magyar labdarúgásé Marco Rossi és Davide Lanzafame tudása, de Genito, Benjamin, Diego, Abraham is olyan légiós volt további külföldiek mellett, akik segítették a Honvédot és a magyar labdarúgást is. És persze ebben a témakörben is voltak hibás döntése is.
 
Kevesen tudják, de Hemingway minden Honvéd-meccsen ott volt, amin csak tudott. De nem csak a felnőttekén. Ha mondjuk az U10-as csapat reggel nyolckor játszott Csepelen, akkor ott, ha az NB III-as gárda vasárnap délután Kukurikú-középsőn, akkor ott.
 
Nyilatkozatai miatt nem szeretik, akik nem szeretik, hiszen olyan dolgokról is mindig elmondta és elmondja a véleményét, amik hivatalosan nem rá vagy más csapatokra, szervezetekre tartoztak. Továbbá nem (volt) bőkezű, ami az üzleti életben általában erény, mint hiba, az érzelmek, így a futball világában is viszont csak hiba a szurkolók szemében.  
Miközben a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni élharcos próbált lenni, szerencsétlen nyilatkozatokkal sértő, bántó kijelentésekkel, egy bélyeg alá véve (!) mindenkit bántott meg szurkolókat a sajátjai közül is nagyon sokszor.
 

Hemingway elméletileg pénteken videóchatet tart, a sajtóhírek megerősítése és/vagy beismerése soha nem tartozott az erősségei közé, igyekezett mindig úgy feltüntetni a dolgokat, hogy végig ő alakította őket úgy, ahogy.
 
A sajtóhíreket előszeretettel kacsázta le, legutóbb azt tagadta, hogy Davide Lanzafame iránt érdeklődik a Ferencváros…
 
Hemingway íródó kalandregénye tehát érdekes fordulóponthoz érkezett…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC