nb1.hu

Tömegverekedés a görög-belga EL-csata előtt

Athén - Petárdákkal, palackokkal dobálták egymást a drukkerek.

Tömegverekedés tört ki szerda este Athénban, egy nappal az Olimpiakosz Pireusz-RSC Anderlecht Európa Liga-mérkőzés előtt.      A két csapat huligánjai a főváros Gazi nevű szórakozónegyedében csaptak össze, és székekkel, tűzoltókészülékekkel, petárdákkal, valamint palackokkal dobálták egymást. Több szórakozóhelyben jelentős kár keletkezett. A készenléti rendőrség 35 személyt vett őrizetbe, hatan előzetes letartóztatásban maradtak, négy ember pedig kórházi ápolásra szorult.   A 16 közé jutásért zajló párharc első mérkőzését egy hete a belgák nyerték 1-0-ra. A visszavágó 21:05-kor kezdődik.MTI   Benczés Miklós új szerepkörben a DVTK-nál.     Kassai Viktornak nem jutott meccs az NB I 22. fordulójából     A csütörtöki élő televíziós futballközvetítések   

Böde Dániel hivatalosan is megkapta a Puskás Akadémia ellen szerzett találatát. Videón a perdöntő kameraállás

 

Dzsudzsák Balázsék élethű formában fognak megjelenni a Pro Evolution Soccer 2016-ban

 

 

NB I: Ismét csúszik az MTK-Paks időpontja

 

Időpontváltozások az OTP Bank Liga 23. fordulójában

 

 

Nemanja Andrics önbizalmának jót tett a gól – VIDEÓ

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC