NB2 logó
NB3 logó
Atlético MadridDiego SimeoneSpanyolország

Tényleg Simeone kérte a szerződésrövidítést

NB1.hu - 2017. szeptember 06. szerda 13:13
Spanyolország – Az argentint csak Arsene Wenger előzi meg.

Mint ismert, kedden két évvel, egészen 2020 nyaráig meghosszabbította szerződését az Atlético Madrid labdarúgócsapatával az együttes élén 2011 óta dolgozó Diego Simone vezetőedző. A hosszabbítás bejelentésekor egy furcsaságról is lehullt a lepel.

 

A fővárosi együttes közleményének érdekessége, hogy a klub elárulta: a csapatot 2011 óta irányító argentin szakembernek korábban már volt egy 2020-ig szóló kontraktusa, ám Simeone tavaly arra kérte a vezetőséget, hogy rövidítsék le azt 2018-ig.

 

A 47 éves – aktív játékosként 1994 és 1997 között, valamint a 2003/2004-es szezonban is a madridiakat erősítő – Simeone kinevezése óta Európa Ligát, spanyol bajnokságot, valamint spanyol Király Kupát nyert az együttessel, s kétszer a Bajnokok Ligája döntőjébe is bejutott a madridiakkal. Nem mellesleg a legjelentősebb nemzetközi bajnokságokat figyelembe véve – az Arsenalt 21 éve felkészítő Arsene Wenger mögött – a második legrégebb óta dolgozó szakvezető.

 

Lakás áráért sem adta el Ronaldo mezét a magyar kisfiú - NB1.hu

Ronaldo meze a magyar kisfiúnak

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 11. 17. 21:29

Komoly bejelentést tett Sallai Roland csapata

Örülhetnek a Freiburg drukkerei.
2018. 11. 17. 20:56

Őszintén beszélt mellőzöttségéről a Honvéd egykori játékosa

Jó teljesítménnyel próbálja felhívni magára a figyelmet.
2018. 11. 17. 20:16

Magyar-finn: így nézhet ki Rossi kezdőcsapata

Az észtek után a finneket is legyőznék a mieink.
2018. 11. 17. 19:58

Marco Rossi komoly bejelentést tett Dzsudzsák Balázsról

A finn válogatottról is fontos dolgokat mondott a kapitány.
2018. 11. 17. 18:57

Győzelem után: Szanyó elárulta, mire építhet a Vasas

Sikerrel mutatkozott be a kispadon.
2018. 11. 17. 18:42

Íme a ZTE elnyűhetetlen játékosai

Két vasember is van a csapat keretében.
2018. 11. 17. 18:15

Megszakadt a bajnokesélyes csodálatos sorozata

Elmaradt a 13. diadal.
2018. 11. 17. 17:59

Parádés futballal ütötte ki ellenfelét a listavezető

Már 16 perc alatt háromgólos előnyre tettek szert.
2018. 11. 17. 19:23

Helyszíni riport: Buzsáky saját ultra csoportja és az nb1.hu villámháborúja a biztonságival

Rosszul lett-e Chuck Norris a cumisüvegtől?
2018. 11. 17. 17:07

Összeverekedett a bíró és a játékos: ennyit kell kihagyniuk

Fura jelenet a megyei meccsen.
2018. 11. 17. 16:23

Ezt üzente a remeklő légiós Marco Rossinak

Bombaformában futballozik ebben a szezonban.
2018. 11. 17. 14:42

Komoly káromkodás meccs közben a Sport TV-n - videó

A véletlen műve volt, de...
2018. 11. 17. 16:19

Sérültjei tértek vissza a Csákvárnak a Vasas ellen

Egy fokkal jobb az Aqvital helyzete, mint volt.
2018. 11. 17. 08:11

Komoly verést kapott horvát ellenfelétől a ZTE

Mindkét félidőt elvesztették.
2018. 11. 17. 14:52

Kikapott a listavezető, ismét nyert a Pécs - eredmények

Rangadót veszített az Érd.
2018. 11. 17. 09:58

Óriási őszi rangadók jönnek - program

Félévzárás jön - vagy idegenben, vagy otthon.
2018. 11. 17. 13:38

Bardhi ismét bizonyította klasszisát - videó

Ezek hiányoznak Újpestről.
2018. 11. 17. 12:00

Harapnának Budapesten a sikerre éhes finnek

Nem feltett kézzel érkeznek, sőt!
2018. 11. 17. 10:45

Exkluzív: Fernando a DVTK-ról, NB I-ről, hegyekről, borokról, gyümölcsökről, filmekről

Kikérdeztük a vezetőedzőt!
2018. 11. 17. 09:58

12 éve hunyt el minden idők legjobbja, Puskás Ferenc

Egy fotóval szeretnénk emlékezni rá, ami mindent elmond.
2018. 11. 17. 08:12

Érdekes statisztikák és tények a magyar-finn előtt

Reméljük, folytatódik egy jó széria!
2018. 11. 17. 07:09

Csemegék voltak: Brazília-Uruguay, Argentína-Mexikó - videók

Csak két csapat szerzett gólt.
2018. 11. 17. 07:01

Szombati foci: olasz-portugál a Nemzetek Ligájában

Buzsákyék a Budai Rangadón bizonyíthatnak.
2018. 11. 17. 06:42

DAC-Sepsi: felfoghatatlan csoda volt – videók, képek

Nem határon túli magyarok, hanem határtalanul magyarok!
2018. 11. 17. 06:31

Hollandia legyőzte a világbajnokot, a németek kiestek az A osztályból

Cseh-szlovák dönt majd a bentmaradásról.
2018. 11. 16. 19:06

Supka helyettese jó meccset értékelhetett

Erős hetük volt a kispestieknek.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC30
2Budapest Honvéd27
3MTK Budapest24
4MOL Vidi FC22
5Újpest FC22
6Mezőkövesd Zsóry FC22
7DVSC21
8Paksi FC20
9Puskás Akadémia FC14
10DVTK9
11Kisvárda Master Good9
12Szombathelyi Haladás8
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!