Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
Dárdai PálHertha BSC Bayern München

Teljesen ki akarja zárni a Bayernt Dárdai

Kvanduk Bence - 2019. február 01. péntek 22:59
Nem is akar hallani róluk.
„Egy hangot sem akarok hallani a Bayernről, még abban az összefüggésben sem, hogy ki hány jegyet szeretne tőlem a meccsre. Egyelőre csak a Wolfsburg létezik a számunkra. Jobb felkészülésünk nem is lehetne a kupameccsre, mint a Wolfsburg ellen megszerzett három bajnoki pont” – idézik a német lapok Dárdai Pál mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
 
A magyar ezt a fókuszáltságot természetesen azért igyekszik fenntartani, nehogy a játékosok már a következő heti ellenfélre gondolva gyengébb teljesítményt nyújtsanak most. Bár a Wolfsburg két vereséggel kezdte a tavaszt, Dárdaiék pedig jó sorozattal indítottak a téli szünet után, ez nem adhat okot az elbizakodottságra. 
 
„A legjobb napjainkon bárkit megverhetünk – emelte ki Dárdai. – Nincs sérültünk és a saját közönségünk támogatásával játszunk, úgyhogy ha kellően körültekintőek leszünk, és persze nem foglalkozunk a Bayernnel, nyerünk szombaton. A Wolfsburg ellen hazai pályán alaphelyzetben győznünk kell, még ha két egyformán álló csapat meccsén bármi megtörténhet is. Azonos a pontszámunk, csak a szerzett gólok tekintetében állunk jobban egy picivel, és hát Bruno Labbadia személyében egy nagyon jó vezetőedző dirigálja majd az ellenfelet. Nagyra becsülöm, remek szakember, aki képes csapdát állítani nekünk, de ha százszázalékosan összpontosítunk, kikerüljük.”
 

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 02. 20. 21:28

Repülve is rúgott gólt a duplázó magyar válogatott – videó

Méghozzá a ciprusi kupában.
2019. 02. 20. 21:13

Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

Amikor az 5-0 sem jó.
2019. 02. 20. 20:23

Magyar Kupa: ez történt a nyolcaddöntő első meccsein – összefoglaló

Tüntettek a Fradi ellen, parádéztak a Vidi ellen.
2019. 02. 20. 19:59

Félig cserbenhagyták Rebrovot a játékosok a kupameccsen

Nem fogta vissza magát a Fradi Tábor.
2019. 02. 20. 21:25

Gálhidi nélkül katasztrófa

Brutális kiütést elemzett Dzurják József és Horváth Károly.
2019. 02. 20. 12:10

Szerződést bontott a Cegléd középpályása

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 20. 17:35

Hat új játékossal erősödött a Pécs

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 20. 13:30

A betegség győzte le a Tállyát

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 20. 19:26

10 éve ölték meg a DVTK, a ZTE, a Vasas és a Honvéd volt kapusát

Fájdalmas megemlékezés.
2019. 02. 20. 19:07

Elhalasztotta a döntést a kupában a Mezőkövesd és a Haladás

Teljesen kicserélődtek hétvége óta.
2019. 02. 20. 10:52

Nem csak a Loki-Fradin volt ollózós gól – videó

Így egyenlített az utolsó.
2019. 02. 20. 09:45

Káprázatos az éllovas csatárpárosának a mutatója

Elképesztő ütemben termelik a gólokat.
2019. 02. 20. 13:23

7 játékost igazolt a Putnok - utánpótlás-válogatottat is

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 20. 09:25

Eléggé keményen fejlesztette Buzsáky Ákos a közösséget – videók

A tréner is alávetette magát a próbának.
2019. 02. 20. 18:21

Fantasztikusan védett a hazaiak kapusa - Nikolics reakciója

Értékelt a Vidi trénere.
2019. 02. 20. 18:10

Kövesden kötött ki a diósgyőri – egyből kezdő lett

Ez gyorsan ment.
2019. 02. 20. 17:47

Elégedetlen a Vidi ellen helytálló csapatával a Taksony edzője

Értékelt a harmadosztályú csapat trénere.
2019. 02. 20. 17:16

Nem bírt mumusával a Puskás Akadémia

Rettentő nehéz helyzetből várhatják a folytatást.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC43
2MOL Vidi FC37
3DVSC34
4Újpest FC33
5Budapest Honvéd32
6MTK Budapest30
7Mezőkövesd Zsóry FC28
8Paksi FC27
9Puskás Akadémia FC24
10DVTK24
11Kisvárda Master Good23
12Szombathelyi Haladás10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!