nb1.hu

Saint-Étienne: füstbombák, szurkolói pályára özönlés

Franciaország – Kétszer szakadt félbe a francia bajnoki.

Az Olympique Lyon 5-0-ra verte idegenben a Saint-Étienne csapatát a francia bajnokság hétvégi fordulójában egy feszült hangulatú mérkőzésen, melyen a bírónak kétszer is meg kellett szakítania a játékot.

 

Először mindjárt a kezdő sípszó után, amikor füstbombák miatt nem lehetett jól látni, majd a vendégek 84. percben esett ötödik gólját követően, a hazai szurkolók pályára özönlése miatt. Utóbbi Nabil Fekir sportszerűtlen produkciója nyomán következett be: az ötödik gólt szerző játékos levetette mezét és a hazai szurkolóknak mutatta fel, mire azok közül jó néhányan befutottak a pályára. A rendfenntartók közbeavatkozása után fél óra elteltével folytatódhatott a játék, de már Fekir nélkül, akit lecserélt Bruno Genesio.

 

A vezetőedző utóbb úgy nyilatkozott, játékosának szerénynek kellett volna maradnia.

 

„Kár, hogy ez történt. Semmit sem érünk el azzal, ha provokáljuk az embereket. Mi sem örülnénk, ha velünk ezt tennék" – mondta.

 

A Lyon – amely a Paris Saint-Germain és az AS Monaco mögött a harmadik helyen áll a tabellán – 2013 óta nem nyert Saint-Étienne-ben, a Geoffroy-Guichard Stadionban.

Így teljesített a Loki Tábor a Groupamában – képek – NB1.hu

Loki Tábor a Groupamában

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC