nb1.hu

Reakciók a Magyarország-Portugália mérkőzésről

Lyon – Vélemények, videók és képek. CR 7 hisztizett, Matthäus a Twitteren gratulált.

Cikkünk folyamatosan frissül!

 

 

Június, 23., Csütörtök

 

13.45: Megérkezett a magyar válogatott hivatalos Eb-klipje

 

 

13.16: "Nagyon örültem, hogy ismét kezdőként léphettem pályára az Eb-n. Az már a Portugália elleni mérkőzés előtt eldőlt, hogy az utolsó csoportmeccsünk eredményétől függetlenül, biztosan a legjobb 16 között vagyunk. Mi azonban nem elégedtünk meg ennyivel, és szerettünk volna csoportelsőként továbbjutni. Nagyon sokat dolgoztunk ezért, de összejött az, amire valószínűleg az Eb előtt csak kevesen számítottak. Ebben a sikerben kiemelkedően fontos szerepe volt a szurkolóknak, akik fantasztikusan bíztattak bennünket a csoportmeccsek során, és azzal is tisztában vagyunk, hogy otthon is több millióan szurkoltak nekünk. Mindez rengeteg erőt adott nekünk. Leírhatatlan az az érzés, amit most érzünk. Úgy gondolom, az Eb egyik legjobb meccsét játszottuk Portugália ellen – mondta Juhász Roland a vidi.hu-nak. – Nem számolgattunk meccs előtt és meccs közben sem, hogy milyen eredmény lenne a legjobb nekünk. Mindenképp szerettünk volna csoportelsők lenni, csak ez lebegett a szemünk előtt. A portugálok elleni találkozót nem csak a szurkolók élvezték, de mi játékosok is nagyon élveztük a pályán. Végig hittünk magunkban, hogy képesek lehetünk a sikerre, és nem okoztunk csalódást a drukkereknek. A csoportmeccsek során nagyon fontos volt, hogy az első meccsen sikerült nyernünk, az önbizalmat adott nekünk, és úgy gondolom, a három mérkőzésen mutatott teljesítményünk alapján megérdemelten lettünk csoportelsők" – tette hozzá a rutinos védő.

 

 

 

11.07: Kommentár nélkül

 

euro2016_Hungary (@instadion_euro2016_hungary) által közzétett fénykép,

 

11.00: Király Gábor megköszönte a szürke mackónadrág mozgalom indítását a szurkolóknak

 

 

8.23: „Rendkívül kemény összecsapás lesz a magyarok elleni. Láttuk a portugálok elleni meccsük végét, kétszáz százalékot beleadnak, sok jó játékos van a csapatukban. Jó teljesítményt kell nyújtanunk ahhoz, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé.” – mondta a belga válogatott csapatkapitánya, Eden Hazard a svédek elleni meccs után.

 

 

23.59: A magyar válogatott játékosai ezzel a képpel kívánnak jó éjszakát

 

 

22.50: A nemzeti színekkel megvilágított Gellért-hegyi Szabadság-szobor

 

 

22.22: Király Gábor mackónadrágja továbbra is hódít Franciaországban

 

 

22.20: A csereként pályára lépő Németh Krisztián is megosztott egy képet.

 

 

22.10: Cristiano Ronaldo "hisztije" miután Dzsudzsák Balázs meglőtte második gólját.

 

 

22.01: A magyar válogatott játékosai és a szurkolók is ünneplik a továbbjutást.

 

 

21.40: Király Gábor szüleinek és a szurkolóknak üzent

 

21.37: „Hála istennek, mindkét lövés olyan szögben volt, hogy nem álltak előttem. Attól függetlenül, hogy megpattantak, éreztem, jól találtam el és az erő is megvolt bennük. Folyamatosan erőltetem a távoli lövéseket, már Elefántcsontpart ellen is így léptem pályára, de mindig csak toltam, toltam, aztán valaki rendre leblokkolta a labdáimat. Gera Zoltán intett türelemre. Azt mondta, hogy egyszer majd elsül. Örülök, hogy ezen a meccsen jött el az én időm. De ehhez a bravúros döntetlenhez az egész magyar csapat, a szurkolótábor és az egész ország kellett.” – mondta a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs az M4 Sportnak

 

„Fontos volt, hogy akinek sárga lapja van, az ne a legjobb tizenhat között legyen eltiltott. A magyar válogatottra eddig nem jellemző módon a nyolcaddöntős továbbjutásunk szempontjából ez a mérkőzés nem számított. Megengedhettük magunknak, hogy néhányan pihenjenek, mások pedig megkapják a lehetőséget. Nem akárkik ellen játszottunk, a legolcsóbb játékosuk tízmillió euró felett van. Én sem tudom megmagyarázni, hogy mi ez a döbbenetes feljavulás a részünkről. Mióta tudunk ilyen szinten futballozni, valamint megnyerni egy Eb-csoportot. Ez tényleg mindent felülmúl.”

 

„Továbbra sem hisszük, hogy mi vagyunk a legjobbak. Próbáljuk nyugodtan kezelni és megélni ezt a pillanatot. Van egy új generációnk, ami hosszú idő után csodát tett a csapattal, az országunkkal. Magyarországnak nem egy-két játékosa van, akik a világ legjobbjai közé tartoznak, hanem egy olyan csapata van, amelyet semmiért nem cserélnék el! Gólkirályi cím? Nem! Inkább irány a nyolcaddöntő, majd a negyeddöntő és az elődöntő!”

 

21.32: A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus a Twitteren gratulált Dzsudzsák Balázséknak.

 

 

21.30: „Egy kicsit izgultam, de nagyon vártam azt a pillanatot, hogy pályára küldjön a szövetségi kapitány – mondta Bese Barnabás a Nemzeti Sportnak. – Nagyon örülök neki, hogy végül megkaptam a lehetőséget. Rendkívül nehéz mérkőzés volt, de végig hittünk és bíztunk az eddig elvégzett munkában. Ez végül ki is jött a lépés, és megérdemelten jutottunk tovább. Senki sem várta, hogy csoportelsőként jutunk tovább, de bebizonyítottuk, hogy képes rá a csapat. Innentől kezdve pedig addig menetelünk, ameddig lehet.”

 

21.28:  Szalai Ádám nem találja a szavakat. Ezzel magunk is így vagyunk

 

 

21.25: „Jó dolog, hogy döntetlent sikerült elérnünk, hogy első helyen jutottunk tovább. Ez tényleg fantasztikus utazás, örülök, hogy itt lehetek, a részese vagyok. A gólom előtt beugrott egy Liverpool elleni emlékkép, ahol hasonló körülmények között lőhettem kapura. Igyekeztem úgy megrúgni a labdát, és sikerült jól eltalálnom. Bement, azzal szereztük meg a vezetést – mondta Gera Zoltán a lefújást követően az M4 Sportnak. –  A nyolcaddöntőt illetően maradjunk szerények, hiszen bárki lesz az ellenfelünk, nekünk mindenki ellen nehéz dolgunk lesz. Fantasztikusak az értünk, nekünk szurkolók, itt a helyszínen húsz-harmincezren, otthon pedig százezrek.”

 

21.22: Király Gábor "látványos" passza a mérkőzés végén

 

 

21.13: Az UEFA is tudja, a szurkolóink nélkül nem jött volna össze az újabb, világraszóló eredmény.

 

 

 

 

 

21.09: Osztályozókönyv – Így játszottak a magyar válogatott tagjai Portugália ellen Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy CR7 volt a legjobb? Részletek, osztályzatok a linkre kattintva érhetőek el.

 

 

 

 

20.56: Így értékelt a lefújás után a két szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón.

 

– Gratulálok a csapatnak, mert az első két meccshez képest is sikerült előrelépnünk. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, de jól védekeztünk és jól is támadtunk. Szerencsénk is volt, főleg az állított helyzeteknél, de összességében megemelem a kalapomat az egész csapat előtt, mert ahogy haladunk előre az Eb-n, úgy javult a játékunk – fogalmazott a szövetségi kapitány a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.  Nem vagyok meglepve a teljesítményünkön, annak ellenére is remekül játszott a csapat, hogy öt helyen változtattunk a kezdőn, mert a sárga laposokat pihentetni kellett. Ez annak köszönhető, hogy a keret huszonhárom játékosa közel egy szinten van, és ezt sikerült most megmutatni, egységes, első osztályú volt az együttműködés a pályán. Csodálatos volt a közönség, a szurkolók is rá tudtak tenni még egy lapáttal az előző mérkőzésekhez képest – így Bernd Storck.

 

 

 

 

 

– Ma fordítva volt minden, mint az előző meccseken: jól támadtunk, de a védelem nem volt az igazi. Gyorsan jöttek a gólok, kétszer is megpattanó lövésből szerzett vezetést az ellenfél. Köszönöm a játékosoknak, hogy háromszor is visszajöttek a meccsbe. A lényeg, hogy továbbjutottunk. Jobb lett volna elsőnek lenni, de ha ma kikapunk, mehettünk volna haza, ezért az utolsó percekben már nem vállalhattunk be kockázatot – mondta Fernando Santos.

 

 

20.44: Az UEFA így jelentette be a Facebookon, hogy Magyarország csoportelső lett.

 

 

 

 

 

 

 

20.39: Az MLSZ képgalériára a mérkőzésről.

 

 

 

20.30: A balatonlellei Rendezvénypark, ami az Eb ideje alatt Borsodi szurkolói sörpark

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC