Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
pedofíliapedofilManchester Cityedző

Pedofil a City volt trénere

Simon Zoltán - 2018. január 11. csütörtök 19:33
Manchester - Fenyegette is a fiatalokat.
Kép forrása: Képünk illusztráció
A 63 éves Barry Bennell a vád szerint több száz alkalommal zaklatott fiatal játékosokat 1979 és 1991 között. Angliában még 2016 novemberében robbant ki a botrány, amikor az egyik áldozat nyilatkozott Bennel tetteiről. Bennell a vád szerint azt mondta a fiatal játékosoknak, hogy ha beszélnek a történtekről, nem válhat majd belőlük profi játékos- írta az Origo.
 
Bennell a Manchester City és a Crewe Alexandra csapatainál is szexuálisan zaklatta a fiatal játékosokat. Most elismerte, hogy vonzódott a fiatal játékosokhoz: 9-13 éves fiúk voltak az áldozatai. A vallomások alapján százas nagyságrendű lehet a zaklatásos ügyek száma.
 
Nick Johnson, az egyik áldozat szerint Bennell módszere az volt, hogy akár horrorfilmekkel, akár más módon rémisztette meg a fiatalokat, akik így nála kerestek menedéket. Bennell egyébként a házát is úgy rendezte be, hogy a gyerekek imádtak nála lenni rengeteg játéka volt, de egzotikus állatokat is tartott.
 
Bennell három áldozattal szemben elkövetett hét esetet ismert be, de további 11 vádlott 48 rendbeli zaklatását tagadta a bíróság előtt. A meghallgatások ezzel még nem értek véget.
 

Alexis Sánchez megegyezett a kérőjével - NB1.hu

Alexis Sánchez megegyezett a kérőjével

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 12. 12. 18:47

DVTK: távozott a volt csapatkapitány

18-szor játszott a válogatottban.
2018. 12. 12. 18:37

Vidi-Chelsea: dartsoztak a londoniak – videó

Miközben a kezdőcsapatuk miatt izgulnak a magyarok.
2018. 12. 12. 15:33

A Chelsea várható kezdőcsapata a Vidi ellen

Egy lehetséges variáció.
2018. 12. 12. 14:36

Így játszott Dzsudzsák a válogatottban Rossi szerint - értékelés

Nem jött be minden terv.
2018. 12. 12. 18:06

Gálhidi György ismét korrekt volt

Szárnyalóhoz látogatnak.
2018. 12. 12. 13:40

Ezért lesz csak papíron könnyű meccse a Vasasnak

Gondok nehezítik Szanyó Károly dolgát.
2018. 12. 12. 18:19

Gála a Fradi és a Loki legendáival

Nem is olyan régi kedvenceket láthatunk újra.
2018. 12. 12. 13:45

Elkészült a pécsiek felkészülési programja

Íme, a részletek.
2018. 12. 12. 13:32

Vidi-Chelsea: feladattal bízta meg a magyar újságírókat Marko Nikolics

Humoránál és elemében volt.
2018. 12. 12. 12:52

Nem jegyüzér a Vidi kapusa - interjú

Érdekes haverok kerültek elő a Chelsea miatt.
2018. 12. 12. 09:18

Lipcseiéktől is ponto(ka)t csempésznének

Nem kapnak, de nem is rúgnak gólt két meccs óta.
2018. 12. 11. 17:28

Revansot vett a Kaposvár a listavezetőn - reakciók

Vezetőedzők értékeltek.
2018. 12. 12. 09:10

16/16 - A Vidi értékelés

Nem volt egyszerű helyzetben az edző.
2018. 12. 11. 12:59

Gyerekek ápoló kórháznak gyűjtenek az egriek

Remek kezdeményezés.
2018. 12. 12. 11:34

Európa-liga - magyarok továbbjutásai esélyei

Bravúr kell a Viditől is
2018. 12. 12. 10:47

Király Gábor visszatérhet

23 éves kapus vagy a legenda kaphat szerepet.
2018. 12. 12. 10:38

Hiányos csapatot fogad majd a Puskás Akadémia

Matyóföldi gondok.
2018. 12. 12. 09:41

FTC: légiósok távozhatnak

Dolgoznak az érkezőkön is.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC39
2MOL Vidi FC31
3Budapest Honvéd28
4MTK Budapest27
5DVSC27
6Újpest FC24
7Mezőkövesd Zsóry FC24
8Paksi FC22
9Puskás Akadémia FC18
10DVTK14
11Kisvárda Master Good13
12Szombathelyi Haladás9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!