NB2 logó
NB3 logó
Gheorge HagiRomániaóvás

Óvás után dőlt el, ki lett a román bajnok

Simon Zoltán - 2017. július 13. csütörtök 17:04
Románia – Hosszas viták előzték meg a végső döntést.

Hiába óvott az FCSB, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Viitorul Constantának adott igazat.

 

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése szerint a Gheorghe Hagi által alapított és működtetett Viitorul Constanta nyerte a román labdarúgó-bajnokságot a 2016-2017-es idényben - közölte csütörtökön a Román Labdarúgó Szövetség. A CAS csütörtökön határozott így, miután a második helyen végzett FCSB (volt Steaua Bucuresti) megóvta a végeredményt a román labdarúgás szervezési szabályzata 27. cikkelyének 3-as pontja alapján.

 

A Viitorul és a FCSB a bajnokság végén azonos pontszámmal végzett, de azért ítélték a konstancai csapatnak a bajnoki serleget, mert a román szövetség és a bajnokságot szervező Román Hivatásos Labdarúgó Liga úgy értelmezte a vitatott cikkelyt, hogy csak a rájátszásban lejátszott egymás elleni mérkőzések eredményeit veszik figyelembe. A Gigi Becali üzletember által finanszírozott FCSB szerint a rájátszás mellett a két csapat alapszakaszbeli egymás elleni eredményeit is be kell számítani, ami a bukaresti csapatnak kedvezett volna.

 

A bukarestiek keresetét elutasította a CAS, amely így helyben hagyta a román szövetség június eleji döntését, miszerint a Viitorul lett a bajnok. A konstancai Viitorul csapatát George Hagi, minden idők legjobb román futballistája alapította nyolc évvel ezelőtt. Az együttes kerete többnyire saját nevelésű fiatal labdarúgókból áll.

Magyarországnak jó a renoméja Izraelben - NB1.hu

Hemingway-blog

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
NB2
Nyílt a verseny az MTK-nál - videó

Nyílt a verseny az MTK-nál - videó

Budapest - Bese Balázsnak, az MTK kapusának a testvére a példaképe.
Edzőtáborban a Békéscsaba

Edzőtáborban a Békéscsaba

Békéscsaba - Egy edzőmérkőzésre is sor kerül az Előre edzőtáborában.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Ria, ria, malária
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1Ferencvárosi TC41
2Videoton FC38
3DVSC31
4Budapest Honvéd28
5Újpest FC26
6DVTK25
7Paksi FC24
8Puskás Akadémia FC23
9Vasas FC21
10Swietelski Haladás20
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő19
12Mezőkövesd Zsóry FC16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!