nb1.hu

Oenning: csak a győzelem számít

Budapest – A Vasas-edző szerint nyílt meccs vár rájuk.

„Szeretnénk győztesen elhagyni a pályát” – mondta a Vasas–Beitar Jeruzsálem Európa-liga selejtező 1. fordulójának második találkozója előtt Michael Oenneing, a magyar együttes vezetőedzője.

 

„Jó dolog, hogy harmadszor játszunk a Beitar ellen, mivel mindkét csapat ismeri már egymást” – utalt a Népszavának nyilatkozó szakember az izraeli ’odavágóra’ és az azt megelőző, egyébként Telkiben, zárt kapuk mögött 2-1-re megnyert felkészülési mérkőzésre. – Így inkább taktikai apróságokon fog múlni a mérkőzés és a párharc végkimenetele. Úgyis csak a győzelem számít nekünk, így a mérkőzést megpróbáljuk a lehetőségeinkhez igazítani és alakítani – közölte a szakvezető, aki a napilap érdeklődésére hozzátette: Vaskó Tamás felépült, így akár a védőjátékosra is pályára léphet csütörtökön.

 

A Vasas trénere a szerda esti, Szusza-stadionban tartott sajtótájékoztatón elmondta: nyílt meccset vár, ám ezúttal nem számít sokgólos összecsapásra, s azt is tudja, hogy kizárólag győzelemmel léphet tovább a csapata. Oenning emlékeztetett: balszerencse és egyéni hibák vezettek ahhoz, hogy a 87. percben még kétgólos előnyben játszó Vasas egy hete végül 4-3-ra kikapott Izraelben, ám már nem foglalkoznak a történtekkel.

 

„Már hosszabb ideje nem téma az a mérkőzés. Kielemeztük a hibákat, és ezt követően azonnal a visszavágóra készültünk fel, hiszen ez az előttünk álló feladat. Szeretnénk győztesen elhagyni a pályát, így nem is szabad sokat leragadni az odavágón” – idézi Oenninget a Népszava.

 

A Vasas–Beitar párharc második felvonását 20.30-tól rendezik a Megyeri úti arénában. 

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Átigazolási hírek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC