nb1.hu

Nyolc játékosunk van veszélyben, nem kaphatnak sárga lapot

Franciaország – Nagyon fontos játékosok a veszélyeztetettek.

Nyolc magyar játékosnak kell fokozottan figyelnie, hogy ne kapjon sárga lapot Belgium ellen, ez esetben ugyanis eltiltás vár rá – feltéve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott bejut a nyolc közé a franciaországi Európa-bajnokságon –  jelezte az nso.hu.

 

A hivatalos szabályzat szerint a sárga lapokat a negyeddöntők után „törlik el”, tehát aki a nyolc között kapja meg a második sárgáját, az lemarad az elődöntőről, viszont akinek csak egy volt addig, és a döntőbe jutásért vívott meccsen kap egyet, az így nem részesül eltiltásban.

 

A nyolcaddöntőben egyedül a lengyel Bartosz Kapustka nem léphet pályára eltiltás miatt, míg az izlandiaknál visszatérhet Alfred Finnbogason, akinek úgy „sikerült” kisárgáznia magát az első két meccs után, hogy az elsőn a 81., a másodikon (a mieink ellen) a 69. percben állt be csereként.

 

A mieink közül Dzsudzsák Balázsnak, Gera Zoltánnak, Guzmics Richárdnak, Juhász Rolandnak, Kádár Tamásnak, Kleinheisler Lászlónak, Nagy Ádámnak és Németh Krisztiánnak kell vigyáznia, egy újabb sárga lap ugyanis azt eredményezné, hogy nem léphetnek pályára a negyeddöntőben – már persze ez akkor lesz érdekes, ha továbbjutunk Belgium ellen.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC