NB2 logó
NB3 logó
NeymarPSGújságírókotthagyás

Neymar bepöccent a sajtóra, majd beszólt és lelépett – videó

Simon Zoltán - 2017. november 23. csütörtök 16:43
Párizs – Tudhatná, hogy az éremnek két oldala van.

Tegnap a BL-ben 7-1-re nyert a PSG a Celtic ellen a csoportkörnek az utolsó előtti fordulójában. Neymar két góllal és egy gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez, de az öröme nem volt teljes, mert a mérkőzés után bepöccent az újságírókra.

Előbb a „csesszétek meg, másról nem tudtok kérdezni?” kérdéssel támadott, majd azzal folytatta az AS beszámolója szerint, hogy állandóan a németek elleni, legutóbbi vb-meccsre emlékeztetik.

Nos, utóbbi mérkőzésen 7-1-re kaptak ki a németektől hazai pályán az elődöntőben, nyilván nem egy korábbi, bármelyik csapatában lejátszott 2-2-es meccset hoznak majd föl témának, arról meg, hogy a Real Madridba tart, nyilván nála kell érdeklődni, nem mondjuk „Teri néninél a piacról”.

Mert utóbbi esetben meg föl lenne háborodva, hogy őt meg sem kérdezik a saját sorsáról…

Atlético Madrid-AS Roma: a szurkolók közül tudósított a legjobb magyar sportvezető - NB1.hu

Az nb1.hu Magyar Aranylabda-szavazásán a futballal foglalkozó szakírók és szerkesztőségek Vancsa Miklóst, a Vasas ügyvezetőjét választották meg toronymagasan 2016 legjobb sportvezetőjének. Vancsa már játékos korában is járta a meccseket, de nem csak akkor, amikor pályára kellett lépnie. Mert mindig ment, mendegélt, hogy ellesse az ellenfelek titkait, hogy tanuljon, és erről a jó szokásáról sportvezetőként sem tett le.

Cikk hozzászólások száma: 1

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Uborka
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1Ferencvárosi TC41
2Videoton FC38
3DVSC31
4Budapest Honvéd28
5Újpest FC26
6DVTK25
7Paksi FC24
8Puskás Akadémia FC23
9Vasas FC21
10Swietelski Haladás20
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő19
12Mezőkövesd Zsóry FC16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!