nb1.hu

Mourinho kitette az MU keretéből Schweinsteigert

Manchester – A világbajnok minden bizonnyal a Serie A-ban folytatja.

Bastian Schweinsteigert a Manchester United német középpályás csak a tartalékokkal edzhetett José Mourinho utasítására.

 

A 32. születésnapját éppen hétfőn ünneplő német világbajnok a brit sportsajtó értesülései szerint hamarosan távozik a klubtól, mert az új tréner nem számít rá. Ezt támasztja alá, hogy a tartalékokkal kell edzenie, szombaton a Galatasaray elleni felkészülési mérkőzésen pedig nem kapott lehetőséget.

 

A középpályás testvére, Tobi kétszavas tweettel jelezte nemtetszését, a „no respect” bejegyzést tette közzé a világhálón, minden bizonnyal Mourinhónak üzenve.

 

A középpályás az előző szezonban 21 alkalommal volt kezdő a Manchester Unitedben, tízszer csereként állt be és egy gólt szerzett, de egy makacs térdsérülés is nehezítette a beilleszkedését.

 

A Daily Mail információi szerint a válogatottól pénteken visszavonult Schweinsteiger az AC Milan vagy az Internazionale színeiben folytatja pályafutását.

 

A United középpályásai között meglehetősen nagy a verseny a csapatba kerülését, ugyanis Michael Carrick, Morgan Schneiderlin, Marouane Fellaini és Ander Herrera is tagja Mourinho keretének, ráadásul hetek óta szó van a francia válogatott Paul Pogba érkezéséről.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC