nb1.hu

Megverték a huligánok a csatárt, aki döntött a sorsáról

Vagány tett, annyi szent!

Bas Dost meggondolta magát, és mégsem távozik a Sporting Lisboa labdarúgócsapatától, amellyel három évre szóló szerződést kötött. A holland csatár elmondta, nagyon nehéz időszakot élt meg, de mindig megmaradt benne az érzés, hogy a májusi botrány ellenére a klubhoz tartozik.
 
„A támadás után sok szurkoló biztosított az együttérzéséről, miattuk döntöttem úgy, hogy maradok" – nyilatkozta a 29 éves Dost, aki 2016 óta a Sporting játékosa.
 

null

null

Május közepén a Sporting edzőpályáján ötven, arcát eltakaró huligán randalírozott és agresszíven lépett fel a játékosokkal, edzőkkel és segítőkkel szemben. A futballisták közül többen megsérültek, a legsúlyosabban Dost, akinek több öltéssel kellett összevarrni a fejét. A támadók tettét az váltotta ki, hogy a Sporting a bajnokság utolsó fordulójában 2-1-re kikapott a Maritimótól, így a harmadik helyen végzett, és nem indulhat a Bajnokok Ligájában.
 
Az eset óta drasztikus változások történtek a klubnál. Távozott az elnök, új vezetőedzőt neveztek ki, több kulcsember eligazolt, míg a randalírozó huligánok legtöbbjét letartóztatták.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC