Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
Sepsi OSKLiga1Románia

Leállítanák a román bajnokikat, amikor a magyarokat gyalázzák

NB1.hu - 2017. október 18. szerda 12:35
Románia – A Sepsi megjelenése óta felerősödtek a nacionalista hangok.

A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására javasoltak megoldásokat az erdélyi Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselői a Román Labdarúgó Szövetségnek (FRF) egy találkozón, amelyről szerdai közleményében számolt be a szolgálat.

 

A szolgálat nevében Benkő Erika és Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselői tárgyaltak Bukarestben a FRF két osztályvezetőjével. A képviselők a keddi tárgyaláson négy, nemrég történt súlyos esetre hívták fel a figyelmet, és megoldásként azt javasolták a FRF-nek, hogy a szövetség küldjön független megfigyelőt minden olyan mérkőzésre, amelynek kisebbségi vonatkozása is van, a játékvezető állítsa le a mérkőzést, ha kisebbségellenes rigmusok hangzanak el a lelátókon, és ha valamelyik csapat szurkolótábora visszaeső, büntessék zárt kapus mérkőzésekkel.

 

A képviselők azzal az elhatározással álltak fel az asztaltól, hogy a FRF javaslatait figyelembe véve javaslatot dolgoznak ki a sporttörvény módosítására. Amint a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat közölte: a FRF illetékesei készségesnek mutatkoztak együttműködni a lelátókon megnyilvánuló idegengyűlölet és a szimbolikus erőszak visszaszorítása érdekében.

 

A román labdarúgásban azóta erősödtek fel a lelátói magyarellenes megnyilvánulások, hogy a 2017-2018-as idényben a Liga 1-ben játszik a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amelynek a játékoskeretét ugyan zömében román nemzetiségű játékosok alkotják, de a székelyföldi szurkolók általában magyarul biztatják a csapatot.

 

A Sepsi OSK és a bukaresti FCSB (a korábbi Steaua Bucuresti) október elsejei, Brassóban játszott mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolóinak egy csoportja óriás molinót feszített ki azzal a felirattal, hogy "Nektek Románia nem az otthonotok! Menjetek innen!". A provokációra a sepsiszentgyörgyi csapat szurkolói "Ria-Ria-Hungária!" skandálással válaszoltak. A FRF fegyelmi bizottsága mindkét csapatot azonos bírsággal sújtotta: a FCSB-t a szurkolók xenofób megnyilvánulásai miatt, az OSK-t pedig szervezési hiányosságok miatt.

 

„Miért?" - az utolsó meccsre járókért! - NB1.hu

MLSZ-büntetések

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 02. 16. 07:21

Szombati foci: DVSC-Fradi, DAC-Slovan, pályán a Barca

Dárdaiék a Werderrel küzdenek.
2019. 02. 15. 21:28

Feczkó: megerősödött az MTK - videó

Készülnek a címvédő ellen.
2019. 02. 15. 20:41

Supka kielemezte a Diósgyőrt

Harcolnak a dobogóért.
2019. 02. 15. 19:17

DVTK: játszhat-e a 3 új igazolás a Honvéd ellen?

Fernando sajtótájékoztatót tartott.
2019. 02. 15. 13:57

Soroksári távozók

Ketten is elhagyták a klubot.
2019. 02. 15. 13:47

Németországból igazolt tehetséges kapust a ZTE

Fradi-nevelés érkezett, végleges a keret.
2019. 02. 15. 17:37

Hórihorgas igazolás

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 15. 16:58

Ausztriából is igazolt a 27-szeres válogatott csapata

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 15. 19:11

Súlyos sérülésből tér vissza a Puskás Akadémia védője

A törökök ellen tört el a szárkapocscsontja.
2019. 02. 15. 18:44

Aláírt a Honvédhoz, majd kölcsönadták

Ketten távoztak Kispestről.
2019. 02. 15. 12:57

Mervó Bence felbontotta a szerződését a Győrrel

Távozik a támadó, egyelőre szabadon igazolható.
2019. 02. 15. 09:30

Szerződést bontott és a Soroksárhoz írt alá az ETO játékosa

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 15. 13:44

Három játékos igazolt a listavezetőhöz

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 15. 09:40

A Soroksár rutinos támadójával erősített a Jászberény

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 15. 18:38

Kassai tévés meccset kapott

Íme, a 21. forduló bíróküldése.
2019. 02. 15. 18:27

Elgondolkodna a magyar válogatottságon a védő

Az összes szlovák korosztályos válogatottban játszott.
2019. 02. 15. 16:34

700 millióból építkeznek a Balatonnál

A jelenlegi pálya sokat van víz alatt.
2019. 02. 15. 15:24

Rossi elmondta, miben kell a leginkább változtatniuk fiataljainknak

Tudja, mit játszanánk a szlovákok ellen.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC43
2MOL Vidi FC34
3Budapest Honvéd32
4DVSC31
5MTK Budapest30
6Újpest FC30
7Paksi FC26
8Mezőkövesd Zsóry FC25
9Puskás Akadémia FC24
10Kisvárda Master Good22
11DVTK21
12Szombathelyi Haladás10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!