nb1.hu

Lázadás, mert a BL-reformok a nagyokat segítik

Európa – Első lépés lenne az elitklubok zárt versengése felé.

Az európai profi ligák szakszervezete (EPFL) kritizálja a labdarúgó Bajnokok Ligája reformját. Az érdekképviseleti szervezet elnöke, Lars-Christer Olsson szerdán elmondta, hogy a tagságuk majdnem egyhangúlag ellenzi a változásokat, többek között az angolok és a spanyolok is.

 

Az európai szövetség (UEFA) augusztus végén jelentette be, hogy a 2018/19-es idénytől a kontinens négy legerősebb bajnoksága négy-négy biztos helyet kap a BL-főtáblán. Jelenleg a három legmagasabban jegyezett liga – a spanyol, a német és az angol – három-három csapatot indíthat automatikusan a csoportkörben, a negyedik helyezettek pedig selejtezőre kényszerülnek.

 

Olsson leszögezte, hogy az általuk képviselt ligák nem hajlandóak elfogadni a reformokat, részben azért, mert attól félnek, ez az első lépést jelenti az európai elitklubok zárt versengése felé.

 

„Az ügy még nem zárult le. Az UEFA új elnöke, Aleksander Ceferin azt mondta, átnézi, ami történt, és biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk változtatni a döntést. Vákuum keletkezett az UEFA vezetésében, azt hiszem, ezt a nagy klubok kihasználták, s ez vezetett a káoszhoz" – magyarázta a svéd sportvezető. Megjegyezte: a kezdeti változásoknál is veszélyesebbnek tartja egy zárt liga kialakulását. Az EPFL elnöke szerint is szükség van bizonyos módosításokra a Bajnokok Ligája és az Európa Liga versenyrendszerében, és "a nagy klubok véleményét is meg kell hallgatni, de fontos, hogy továbbra is nyitva maradjon az ajtó azok számára, akik szeretnének bekerülni a rendszerbe".

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC