NB2 logó
NB3 logó
LiverpoolAS RomaJürgen Kloppszurkolókóma

Klopp kómában fekvő szurkolót említett meg

Simon Zoltán - 2018. május 03. csütörtök 10:03
Róma - Értékelte a döntőbe kerülésüket.

4-2-re kikapott a Roma vendégeként a visszavágón, de az 5-2-es hazai sikere miatt a Liverpool lesz a Real Madrid ellenfele a BL-döntőben. Jürgen Klopp így értékelt meccs után az nso.hu jelentése szerint.

„A továbbjutást száz százalékban a kómában lévő szurkolónknak, Sean Coxnak ajánljuk. A mérkőzés előtt arról beszéltünk, hogy továbbjuthatunk, és most teljesült is mindez – így a találkozó után Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere. – Szerencsések voltunk, nem tagadjuk. A Roma erős csapat, és ahogyan azt vártuk, vadul rohamozta a kapunkat, felvállalta a kockázatot, mi meg vezettünk ellene kettő egyre. Minden rendben volt, de aztán a kontráink nem voltak elég jók, nem használtuk ki a széleket. A döntőben jobban kell játszanunk, mint Rómában, a jó hír viszont az, hogy jobban is tudunk játszani, mint ezúttal. A Roma is továbbjuthatott volna, mert most először a BL-ben a tudásszintünk alatt futballoztunk.”

„Őrült volt a meccskezdet, de sokat kell még fejlődnünk, a második félidőben nem védekeztünk megfelelően. A játékosok többségének ez volt az első elődöntője, teljesen normális, ha ilyen szituációban elveszítették a hidegvérüket. A sorozatban a srácok nagyszerűen szerepeltek, megmutatták, mire képesek, mi is rejlik bennük igazán, milyen a mentalitásuk, hogyan tudnak futballozni. Őrület! A döntőt abszolúte megérdemeltük, akkor is, ha elveszítettük a visszavágót, de ne feledjük, a Real Madridnak is kellett a szerencse a Juventus ellen egy körrel korábban. Két hetünk van felkészülni, megpróbáljuk a legjobb arcunkat mutatni ellenük” – tette még hozzá a német mester, aki, mint kiderült, izgalmában elfelejtette az összesített eredményt is.

Cikk hozzászólások száma: 1

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 05. 28. 11:39

Drámai pillanatokat kell átélnie a Pool kapusának

Liverpool - Komoly fenyegetéseket kap a BL-döntő negatív hőse.
2018. 05. 28. 11:02

Horváth Ferenc a győzelem után alaposan odaszúrt az MLSZ-nek

Paks - A Balmaz trénere kritikát fogalmazott meg.
2018. 05. 28. 10:28

Csertői szerint óriási változások lesznek Pakson

Paks - Az atomvárosiak edzője nagyon leszidta a csapatát.
2018. 05. 28. 09:51

A Fradi Tábor közleményt adott ki a sajnálatos sérülésről

Budapest - A Diósgyőr elleni mérkőzésen történt meg a baj.
2018. 05. 28. 11:25

Higgadt góllal verte a bajnokot a Kisvárda - videó

Budapest - Ötgólos meccsen nyert a Kisvárda az MTK otthonában.
2018. 05. 28. 06:56

A ZTE edzője is a Sopront dícsérte

Sopron - A ZTE idegenben győzött, a Sopron jövője kérdéses.
2018. 05. 28. 11:16

Nem volt veszíteni valója a Tiszakécskének

Tiszakécske - A HFC elleni győzelem után nyilatkozott a két csapat vezetőedzője.
2018. 05. 28. 07:05

Rendőri felvezetéssel távoztak a játékvezetők Pécsről - videó

Pécs - A szurkolókat a rendőrök kiszorították a környékről.
2018. 05. 28. 09:22

A DVSC játékosai kemény üzenetet kaptak a B-középtől - kép

Debrecen - Ezt nem teszik ki az ablakba a futballisták.
2018. 05. 28. 08:44

A Vidi edzője már a nemzetközi szereplésről is beszélt

Felcsút - Marko Nikolics szerint a bajnoki cím valaminek a kezdete.
2018. 05. 28. 08:01

Fehérvár lángokban: hatalmas volt az éjszakai buli - videók

Székesfehérvár - Kommentár nélkül!
2018. 05. 28. 07:31

Elképesztő drámák lesznek az utolsó fordulóban

Magyarország – Vidi, Fradi: becsületbeli ügy!
2018. 05. 27. 20:54

A sírból jött vissza a Zalaegerszeg, így bennmaradhatnak

Zalaegerszeg - Azért lesz még dolguk az utolsó körben.
2018. 05. 27. 19:00

Potyogtak ma a gólok, de mégis ki fog kiesni?

Magyarország - Gólgazdag kört rendeztek.
2018. 05. 27. 21:53

Botrány Pécsen: félbeszakadt a meccs – videó

Pécs – Elmaradhat a feljutás.
2018. 05. 27. 19:34

Feljutott a Kaposvár, óriásit blamázott a Pécs

Magyarország - Óriási helyzetben a Tiszakécske!
2018. 05. 28. 07:00

A hétfői focimeccsek és televíziós közvetítések

Világ - Nemzetközi meccsek és futsal a programban.
2018. 05. 27. 23:35

Újra megszólalt C. Ronaldo, tényleg távozhat a Realtól

Madrid - Újabb sokat sejtető nyilatkozat...
2018. 05. 27. 22:51

Fradi-DVTK: nem hanggránát robbant a kisfiú kezében

Budapest – A kórházban vannak vele szurkolók, onnan kaptuk az infót. Frissítve!
2018. 05. 27. 22:08

Mindenhol ünnepel a Videoton – képek, videók

Felcsút – Megadják a módját.
2018. 05. 27. 21:19

Visszaadta a Vidi a Honvédnak a tavalyi aranyünnepet - élő videó a buliról

Felcsút – Bajnok a Videoton!
2018. 05. 27. 21:18

Élő közvetítés és a gólok története a 32. forduló mérkőzéseiről - videó

Magyarország - Bajnok a Vidi!
2018. 05. 27. 21:09

Fradi-DVTK hanggránátot adott fia kezébe, súlyos sérülés lett a vége

Budapest - Mentők kórházba vitték, pörögnek a rendőrök.
2018. 05. 27. 20:05

Kisiklott a Loki a bronz előtt - videó

Debrecen - Vihar miatt 1 órával később kezdtek.
2018. 05. 27. 20:02

Salah elárulta, ott lesz-e a világbajnokságon

Anglia - Megszólalt a támadó.
2018. 05. 27. 19:28

Lehet, az NB II-be lökte a Fradi a Diósgyőrt - videó

Budapest - A miskolciak a Vidit fogadják majd.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Videoton FC68
2Ferencvárosi TC65
3Újpest FC46
4DVSC44
5Budapest Honvéd44
6Paksi FC42
7Puskás Akadémia FC40
8Mezőkövesd Zsóry FC37
9Swietelski Haladás35
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő35
11Vasas FC34
12DVTK33
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!