Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
Európa LigaKádár TamásSzoboszlai DominikDinamo KIjevSalzburgChelseavideós tartalom

Jó jelek Kádárék és Szoboszlaiék El-kudarcaiban - videók

Simon Zoltán - 2019. március 08. péntek 07:48
Nem maradt sok esélyük a csapataiknak a visszavágókra.
Sokan várták, hogy a Vidi után újabb magyarnak szurkolhatunk a Chelsea ellen, de az nb1.hu jelezte, hogy erre sajnos kevés esély van. Kádár Tamásról ugyanis a Dinamo Kijev vezetőedzője, Oleksandr Khatskevich azt mondta a hétvégi, Deszna elleni, idegenbeli 2-1-es siker után, hogy azért cserélte be a 86. percben előre eltervezetten, hogy ismét szokja a játékot a visszatérése után.
 
Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy egy Chelsea ellen, nem fog kezdeni, de sajnos lehetőséget sem kapott utána a mérkőzésen, a kispadról nézte végig, ahogy a társai háromgólos vereséget szenvedtek.
 
Szintén a padot koptatta Szoboszlai Dominik is, a Salzburg magyarja azt nézhette végig közelről, ahogy a Napoli is 3-0-ra nyer. 
 

Mindkét magyar esetében azonban bőven van ok a bizakodásra. Kádár ugye visszatért, egészséges, ami jó jel a magyar válogatott fontos meccsei előtt, míg Szoboszlai, aki a télen került fel az első kerethez, már a harmadik El-meccsen tapasztalhatta meg a „tűz közelében”, milyen a körítés a nemzetközi kupaporondon.
 
Reméljük, hamarosan játszhat is.
 

Európa-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Chelsea (angol)-Dinamo Kijev (ukrán) 3-0 (1-0)
gólszerzők: Pedro (18.), Willian (65.), Hudson-Odoi (90.)
 
Valencia (spanyol)-Krasznodar (orosz) 2-1 (2-0)
g.: Rodrigo (12., 24.), illetve Claesson (63.)
 
SSC Napoli (olasz)-Salzburg (osztrák) 3-0 (2-0)
g.: Milik (10.), Ruíz (18.), Onguene (58., öngól)
Eintracht Frankfurt (német)-Internazionale (olasz) 0-0
 
Zenit (orosz)-Villarreal (spanyol) 1-3 (1-1)
g.: Azmun (35.), illetve Iborra (33.), Moreno (64.), Morlanes (71.)
 
Rennes (francia)-Arsenal (angol) 3-1 (1-1)
g.: Bourigeaud (42.), Koscielny (65., öngól), Sarr (88.), illetve Iwobi (4.)
kiállítva: Papasztatopulosz (41., Arsenal)
 
Sevilla (spanyol)-Slavia Praha (cseh) 2-2 (2-2)
g.: Ben Yedder (1.), Munir (28.), illetve Stoch (25.), Král (39.)
 
Dinamo Zagreb (horvát)-Benfica (portugál) 1-0 (1-0)
g.: Petkovic (38., tizenegyesből)
 
A visszavágókat egy hét múlva rendezik meg.

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 25. 20:29

Magyarország-Horvátország: megszólalt az MLSZ elnöke

Csányi Sándor is értékelte a mieink fantasztikus győzelmét.
2019. 03. 25. 19:01

Magyarország-Horvátország: ez az európai topcsapat figyelte Szoboszlait

Újabb élgárdával boronálták össze a magyar futball tehetségét.
2019. 03. 25. 17:42

Magyarország-Horvátország: elképesztő nézőszámot hozott a meccs

Rengetegen kapcsoltak az M4 Sportra vasárnap este.
2019. 03. 25. 16:32

Honvéd: megtalálta új csapatát a válogatott játékos

Külföldön folytatja a pályafutását Filip Holender.
2019. 03. 25. 15:37

ZTE: visszatérés 319 nap után

Kölcsönadott tehetség adott okot az örömre.
2019. 03. 25. 15:15

Soroksár: a kapitány és a siker titka

Értékelt Huszák Tamás.
2019. 03. 25. 17:36

Drámai összeomlás után értékelt a debreceni edző

10 perces rövidzárlat okozta a komoly zakót.
2019. 03. 25. 15:32

Buli az öltözőben: dobogós lett a Kerület - videó

Bozsik Péter csapatát intézték el.
2019. 03. 25. 16:13

Honvéd: hosszabbított a kapus

Hivatalos bejelentés.
2019. 03. 25. 13:37

Magyarország-Horvátország: Szoboszlai, Gulácsi és Orbán reakciója

Három szemszög, három vélemény.
2019. 03. 25. 13:38

A Barca trénere számít a Szpari kapusedzőjének tapasztalataira

Nem egyedül megy a nyíregyházi.
2019. 03. 24. 17:10

ETO: képgaléria az új edző bemutatkozásáról

Elképesztő győzelemmel kezdett az új győri stáb.
2019. 03. 25. 14:22

Mint Pátkai a válogatottban - nem is kezdett volna a gólszerző

Ötgólos, látványos rangadót játszottak.
2019. 03. 25. 13:28

Először nyert az egyik listavezető – reakció

A sikerkovács gondolatai.
2019. 03. 25. 12:57

Magyarország-Horvátország: csalódott horvát újságok - összeállítás

Nyilatkozatok, értékelések a vereség után.
2019. 03. 25. 12:02

Magyarország-Horvátország: ennyit kell kihagynia Nagy Dominiknak

Az ijedelem nagyobb volt.
2019. 03. 25. 11:15

Wales-Szlovákia: Hamsík elkeseredett

A kapitány sem jókedvében nyilatkozott.
2019. 03. 25. 10:34

Wales-Szlovákia: a győzelem után már a magyarokról is beszélt Giggs

Fontos diadalt értékelt a tréner.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC55
2MOL Vidi FC47
3DVSC40
4Újpest FC40
5Budapest Honvéd39
6Mezőkövesd Zsóry FC32
7MTK Budapest31
8Paksi FC31
9Puskás Akadémia FC30
10DVTK27
11Kisvárda Master Good25
12Szombathelyi Haladás16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!