nb1.hu

Ismét elköszönt egymástól a BL és a PSG, pihent a Pool

Európa - Megvannak az első negyeddöntősök!

 

A Real Madrid idegenben 2-1-re verte a PSG csapatát, így kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

 

A 3-1-es odavágót követően a párizsiak Neymar nélkül igyekeztek felvenni a harcot, s ugyan az első félidőben néhány lehetőséget összehozott Unai Emery csapata, komolyabb veszélyt nem jelentettek a madridiak kapujára. A Real ennek megfelelően rákapcsolt a találkozó második félidejében, Cristiano Ronaldo fejesgóljával pedig egyértelműsítették: ma nem lehet legyőzni őket. Erre ráadásul rápakolt még egy lapáttal Marco Verratti – a PSG olasz játékosa óriási butaság (egy becsúszás, majd egy felesleges reklamálás) után szállt ki idő előtt a meccsből.

Ezek után becsülettel ment ugyan előre a PSG, és Edinson Cavani szerencsés találatával össze is jött az egyenlítés, ám a záró akkord a Realé volt: Casemiro döntötte el végképp a párharc sorsát. 

 

A Real tehát a nyolc között, a párizsiaknak pedig ismét marad a szomorkodás – könnyen lehet, hogy Emery mester állásába került a kiesés…

 

Végeredmény, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, második mérkőzés:

PSG – Real Madrid 1-2 (0-0)

gólszerzők: Cavani (71.), ill. C. Ronaldo (51.), Casemiro (80.)

továbbjutott: a Real Madrid, 5-2-es összesítéssel

 

 

Az idegenbeli ötgólos sikerét követően a Liverpool nem erőltette meg magát különösebben a Porto elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján. A kulcsembereit pihentető angolok a portugálok csekély ellenállása ellenére alig-alig forszíroztak támadásokat saját közönségük előtt, az első játékrészben egyetlen lövésük sem találta el a kaput.

A fordulást követően sem született gól, így Jürgen Klopp együttese magabiztos előnyét megőrizve lépett a nyolc közé. Ráadásul sikeresen pihent rá a következő, igencsak fontos hetekre…

 

Eredmény, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:

FC Liverpool (angol)-FC Porto (portugál) 0-0

továbbjutott: a Liverpool, 5-0-s összesítéssel

Magyar Kupa: kettős győzelemmel nyolc között az Újpest – NB1.hu

Magyar Kupa: kettős győzelemmel nyolc között az Újpest

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC