nb1.hu

Ennyit meccstől tiltották el Cristiano Ronaldót

Egyből pirossal küldték le a pályáról.

A Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen kiállított Cristiano Ronaldo, a Juventus sztárja egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA). A portugál támadót a múlt szerdai csoportmeccsen fél óra után egyből piros lappal küldte le a pályáról Felix Brych játékvezető. A bíró az alapvonali asszisztens javaslatára állította ki, miután Ronaldo – a hivatalos álláspont szerint –  belekapott a spanyolok védőjének, Jeison Murillónak a hajába – a korábbi játékvezető, Eduardo Iturralde González szerint viszont inkább rúgásért járt a piros.
 
Az európai szövetség illetékes bizottsága csütörtökön tárgyalta Ronaldo ügyét, s végül úgy döntött, hogy az automatikusan járó egy mérkőzésen túl nem szab ki további büntetést rá.
 
Az ötszörös BL-győztes csatár – aki karrierje során először kapott pirosat a Bajnokok Ligájában – így a jövő heti, Young Boys elleni hazai találkozón nem szerepelhet a Juventusban, az azt követő két fordulóban viszont már ott lehet a pályán korábbi csapata, a Manchester United ellen.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC