nb1.hu

EL: kettős vereséggel búcsúzott a DVSC a Rosenborg ellen

Trondheim – A Lokinak csak amolyan szépségtapaszra futotta az erejéből.

A Debrecen egygólos hátrányból kezdte a trondheimi Európa Liga visszavágót, amelynek az első negyedórájában kiválóan játszott a hajdúsági csapat, ám Sidibe és Castillion is nagy helyzetben rontott. A folytatásban folyamatosan vette magához a kezdeményezést a norvég csapat, a fölényét pedig előnyre is váltotta a Alexander Söderlund fejesgóljával. A gól megfogta a magyar csapatot, a Rosenborg maradt támadásban és öt perccel a vége előtt debreceni védelmi megingást kihasználva Mike Jensen növelte az előnyt. A 43. percben Geoffrey Castillion találata némi reménysugarat adott a második felvonásra.

 

 

A második játékrész elején az utolsó szalmaszálat is elveszítette a Loki, már ami a továbbjutásba vetett hitét illette, mivel Máté Péter hamar megkapta a második sárga lapját, így mehetett zuhanyozni. A kiállítás rá is nyomta a bélyegét a folytatásra, az utolsó fél órában a Loki már képtelen volt támadásokat vezetni, de a Rosenborg sem erőltette már, hogy újabb gólt, gólokat szerezzen, tartotta az eredményt, azonban a slusszpoén még így is összejött a számára a legvégén Matthías Vilhjálmsson révén, így kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel jutott tovább a Rosenborg.

 

Rosenborg – Debrecen 3-1. A mérkőzés részletes tudósítása a linkre kattintva olvasható!

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC