nb1.hu

EL: Doll szerint nehéz meccs vár a Fradira, de…

Hollandia - A zöld-fehérek már mindent tudnak a műfűről. FRISSÜLT!

Ahogy arról, korábban beszámoltunk, az Európa Ligában érdekelt, csütörtökön odavágót játszó FTC szerdán megérkezett a szállás és a találkozó helyszínére. A klub honlapja az első ott töltött napról készített videót.

 

[video:https://youtu.be/uKbiO11yXMs width:610]

 

Thomas Doll, az FTC német trénere azok után, hogy dekázott egy kicsit sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta várakozásait a közelgő EL-meccsel kapcsoltosan. A Fradival az előző idényben Magyar Kupát begyűjtő szakember kiemelte, hogy ismerik a Go Ahead Eagles képességeit, külön meg is nézték a holland csapatot. Értékes információkat gyújtöttek be a vendéglátójukról, majd hozzátette nem veszik félvállról az összecsapást. Ugyan nehéz dolguk lesz, de mindent megtesznek, hogy győztesen hagyják el a pályát.

 

A szerdai sajtótájékoztatón a Fradi válogatott játékosa, Gyömbér Gábor is jelen volt, aki úgy gondolja, hogy a hazai egylet játszani fogja a futballt, nem állnak be majd védekezni. Az FTC szemontjából pedig fontos, hogy kellő önbizalommal lépjen pályára, és jó ritmusban tegye a dolgát. Ha ezek megvalósulnak, akkor Gyömbér Gábor szerint egy jó eredménnyel utazhat haza a Ferencváros Budapestre.

 

Thomas Doll több mint egyórás edzést tartott ma este a csütörtöki mérkőzés helyszínén, a JenS Vesting Stadionban. A gyakorlás az FTC esetében különösen fontos volt, az összecsapást ugyanis műfüvön kell majd megvívnunk. – Tudtuk, hogy a budapesti pálya borítása más, mint ami majd Hollandiában fogad bennünket, de igyekeztünk erre a helyzetre is a lehető legjobban felkészülni – mondta Thomas Doll a fradi.hu-nak. – A héten többször is műfüves pályán készültünk Magyarországon. Tovább segíti a helyzetünket, hogy egy edzésen már kipróbálhatták a játékosok az emmeni stadiont, így a mérkőzésen már könnyebb dolgunk lesz. A műfű kérdése a sajtótájékoztatón is külön téma volt. A Fradi csapatkapitánya, Gyömbér Gábor szerint a pálya minőségével nem lesz gond, és vélhetően a mérkőzés első tíz percében hozzászoknak majd a körülményekhez. Ennél is optimistább volt Leandro de Almeida, aki nemcsak a pályához, de az újfajta labdákhoz is hamar hozzászokott, így pozitívan várja a csütörtöki összecsapást. – Egy kicsit másmilyen volt a műfüves pálya, mint az otthoni, de a csapat hamar alkalmazkodni tudott hozzá. Az látszik, hogy teljesen máshogy pattan a labda, amikor fellocsolják a pályát, mint akkor, amikor már szárazon játszunk rajta. Ha kicsit vizes a műfű, remekül lehet rajta gyors focit játszani. Ráadásul a labda is könnyebb, mint amivel mi szoktunk futballozni. Ha valaki jól eltalálja, akkor szitál a levegőben, ezzel megnehezítheti a kapusok dolgát. Mindezek alapján gyors tempójú, jó meccsre számítok csütörtökön.

 

20.00 Európa Liga-selejtező, Go Ahead Eagles-Ferencváros. A mérkőzést élőben, online tudósítjuk!

 

Olvastad már?

EL: A Loki sok helyzetet dolgozna ki a Szutjeszka ellen

Németh Krisztián újfent varázsolt Amerikában – VIDEÓ

Szurkolói kártya: klubreakciók! EL: László Csaba izgatottan várja a bemutatkozó meccsét 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC