nb1.hu

EL: a Rosenborg nyomás alatt tartaná a Lokit

Trondheim – Kare Ingebrigtsen komolyan veszi a visszavágót.

Csütörtökön rendezik az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóját, a DVSC 3-2-es hátrányból próbálja meg kivívni a továbbjutást a Rosenborg ellen.

 

Egy hete Debrecenben nagyon jól kezdte a meccset a DVSC, és Balogh Norbert góljával 33 perc után vezetést szerzett. A második félidő elején azonban elég volt egy ötperces rövidzárlat, amit kíméletlenül kihasznált a norvég együttes, és maga javára fordította az állást Mikkelsen és Helland találataival. A végén Mikkelsen még egyszer betalált, Bódi Ádám gólja pedig szépségtapasz volt, így a Rosenborg várja kedvezőbb helyzetből a hazai visszavágót.

 

 

Kare Ingebrigtsen, a Rosenborg vezetőedzője arról beszélt, hogy a visszavágón megpróbálják majd nyomást alatt tartani a Debrecent.

Bizakodó vagyok, ugyanakkor az előny ellenére még nagyon komolyan kell vennünk a visszavágót – mondta Kare Ingebrigtsen a Loki honlapjának a beszámolója szerint. – Ellenfelünk akcióira figyelnünk kell majd, a debreceni mérkőzésen, főleg az elején letámadtak minket, és veszélyesek tudtak lenni. Hazai pályán meg kell próbálnunk nyomást alatt tartani őket, és minél több helyzetet kialakítani. Vélhetően ugyanaz a csapat játszik majd a visszavágón, mint a debreceni mérkőzésen.

 

Európa Liga, 3. kör, visszavágó

19.00: Rosenborg (norvég) – Debreceni VSC

(az első mérkőzésen 3-2)

 

A mérkőzést élőben, online közvetítjük!

 

EL: Nehéz helyzetből állna talpra a DVSC Trondheimben

 

EL: a Vidi akár az Ajaxot, vagy a Fenert is kaphatja

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC