nb1.hu

Desailly: Zidane nem volt vezető, de hihetetlenül tehetséges volt

Budapest – 10 órakor kerül majd adásba az interjú a Sport TV-n.

Marcel Desailly a BL-trófeával együtt Magyarországra látogatott az Unicredit jóvoltából. A Sport TV vendégül látta a világbajnok francia sztárt egy exkluzív interjú erejéig. A beszélgetés során a rengeteg emlékezetes csata mellett szóba került volt csapattársa, a Real Madrid jelenlegi vezetőedzője, Zinedine Zidane is. 

 

1994 és 2004 között játszott együtt a francia labdarúgó válogatottban Marcel Desailly és a Zinedine Zidane. 1998-ban világbajnoki címet, 2000-ben Eb-t nyertek együtt. „A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején mindenképpen mi voltunk a legjobbak. Volt egy kulcsjátékosunk, aki Zinedine Zidane névre hallgat, és mindannyian mögé sorakoztunk fel. Ő nem volt vezető, de egy hihetetlenül tehetséges játékos volt” – nyilatkozta a Sport TV-nek Desailly erről az időszakról.

 

Az interjút készítő Petur András Zidane jellemzésére külön is kitért a beszélgetésben, rákérdezett, hogy a Real Madrid edzőjeként végül igazi vezér lett-e. „Nem változtatta meg a természetét, nem is lehet már nagyon ebben a korban. Úgy gondolom, hogy szerencsés volt, de betartotta a szabályokat is. A szabály pedig az, hogy fokozatosan halad, megszerzi az edzői licencét, utána edz egy csapatot, az akadémiát, ezt meg is tette a Real Madridnál, ahogyan ezt tette Guardiola is korábban. Ezt odaadással teszi, majd következik a legnehezebb rész, mikor megkapja az első munkáját, ő pedig megkapta a tökéletes munkát. Benítez jó edző volt, az emberek nem igazán kedvelték, de egy jó munkahelyen egy nagyon jó csapatot kapott tőle Zidane. Tehát nem kellett sok változtatást eszközölnie, megvolt a maga szerencséje, és most ott van az európai elitedzők körében, és nagyon szereti” – mondta Marcel Desailly.

 

A válogatott sikerek mellett klubjaival is rengeteg trófeát nyert. A BL-serleget például pályafutása során kétszer is magasba emelhette (1993-ben a Marseille, 1994-ben a Milan játékosaként), a 94-es döntőn ráadásul gólt is szerzett. Egy harmadik csapatával, a Chelsea-vel 2004-ben az elődöntőig jutott Európa legrangosabb nemzetközi klubsorozatában.

 

A világ- és Európa-bajnok, kétszeres BL-győztes klasszissal készült teljes beszélgetést november hatodikán délelőtt 10 órától lehet megtekinteni a Sport1-en.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC