nb1.hu

Csillagászati összegért csábítja a kínai bajnokságba Ibrát a kínai államfő

Kína – Biztos Párizsban maradna, ha az Eiffel-torony helyén szobrot állítanának neki

Hszi Csin-ping kiadta a jelszót: legyen Ibránk! Olasz sajtóértesülés szerint a kínai elnök 75 millió eurós évi fizetést ajánlana Zlatan Ibrahimovicnak, ha az ország bajnokságába szerződik.

 

A 34 éves svéd támadónak idén nyáron jár le a szerződése a Paris Saint-Germainnél, amellyel 30 forduló után megnyerte a francia bajnokságot. A PSG mostani sikerével minden idők leggyorsabban megszerzett elsőségét gyűjtötte be az öt topbajnokság (spanyol, angol, olasz, német, francia) csapatai közül. "Ahogy a dolgok állnak, a következő idényben nem leszek a PSG-nél" – nyilatkozta a 34 éves svéd csatár a Troyes elleni 9-0-s idegenbeli győzelmet követően. A találkozón mesternégyest elérő Ibrahimovic megjegyezte: még másfél hónapja van a fővárosi együttesnél, amellyel sorozatban negyedszer ünnepelhet bajnoki címet.

 

A La Repubblica úgy tudja, Hszi Csin-pingnek mindegy, hogy melyik csapatba szerződik Ibra, a lényeg, hogy a kínai bajnokságban folytassa pályafutását. Az államfőnek ugyanis az a célja, hogy Kínából futballnagyhatalmat építsen.

 

A goal.com kimutatása szerint a téli időszakban a kínai élvonal csapatai költötték a legtöbbet, 337 millió eurót a világon új játékosokra, a kínai másodosztály pedig a rangsor negyedik helyén szerepel.

 

A téli átigazolási időszakban számos ismert futballista szerződött az ázsiai ország bajnokságába. A Jiangsu Suning ázsiai rekordot jelentő 50 millió euróért (15,4 milliárd forint) szerződtette az ukrán Sahtar Donyecktől a brazil Alex Teixeirát, a Guangzhou Evergrande 42 millió euróért megszerezte az Atlético Madridtól a kolumbiai Jackson Martínezt, korábban pedig a Jiangsu 28 millió euróért leigazolta a Chelsea-től a brazil válogatott Ramirest. A Hebei China Fortunez 30 millió euróért vette meg a Paris Saint-Germaintől az argentin válogatott Ezequiel Lavezzit, míg az elefántcsontparti Gervinhót az AS Romától szerezte meg 15 millió euróért.

 

Ibrahimovic azonban nyitva hagyott egy kiskaput abba az irányba, hogy Párizsban marad: "Ha állítanak nekem egy szobrot az Eiffel-torony helyén, természetesen maradok" – nyilatkozta.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC