nb1.hu

Cocu: „Nagyon közel álltunk a továbbjutáshoz”

Madrid - Simeone táncot járt az oldalvonal mellett. VIDEÓ

Tipikus kupamérkőzésnek minősítette a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő PSV Eindhoven elleni keddi visszavágóját Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője, aki szerint mindkét csapat annak a tudatában játszott, hogy ha hibát követ el, kiesik.

 

"Érezhető volt a feszültség, mert egy 0-0-s idegenbeli eredmény után sohasem könnyű játszani. Ez mindig aggodalomra ad okot, és emiatt szenvedett, futballozott pontatlanul a mérkőzés elején a csapatom" – értékelt a madridiak által tizenegyesekkel megnyert párharc után.

 

Simeone méltatta az ellenfelet is, kiemelte, hogy egységes képet mutatott, ugyanakkor úgy vélte, inkább az ő csapata törekedett arra, hogy igazán játsszon, és tett meg többet azért, hogy megnyerje a párharcot.

 

 

Phillip Cocu, az eindhoveniek vezetőedzője vegyes érzelmekkel tekintett vissza az ütközetre. "Egyrészt jól játszottunk mindkétszer, és taktikusan küzdöttünk. Nagyon közel álltunk a továbbjutáshoz, melyet csak tizenegyesekkel buktunk el, emiatt nagy a csalódás" – értékelte a látottakat.

 

A másik keddi mérkőzésen a Manchester Citynek a hazai, gól nélküli döntetlen elég volt a továbbjutáshoz a Dinamo Kijevvel szemben, mivel előzőleg idegenben 3-1-re győzött. "Taktikai mérkőzés volt, a továbbjutást szem előtt tartva nem vállaltunk kockázatot, vártuk, hogy lesz-e terünk, de ellenfelünk nem nagyon próbálkozott támadásvezetéssel. Számunkra az volt a fontos, hogy nálunk legyen a labda, és ne engedjük, hogy a kijeviek helyzeteket teremtsenek" – összegzett Manuel Pellegrini, a manchesteriek vezetőedzője.

 

A Dinamót irányító Szerhij Rebrov arról beszélt a találkozó után, hogy a párharcot az első mérkőzésen, Kijevben vesztették el, ugyanakkor hozzátette: nem volt egyszerű ennyire erős csapattal, ilyen tapasztalt futballistákkal megmérkőzni. "Gratulálok a játékosaimnak, mert a legjobbjukat nyújtották" – tette hozzá

 

 

Keringer-blog: A szurkolói kártyát fegyverként használják

 

 

Rudolf Gergely kikerült a Videoton keretéből

 

 

Hosszú évek után visszaköltözött Csepelre vérbeli meccshangulat

 

 

Magyar Kupa: A Loki két és fél éve nem győzött a Fradi ellen

 

 

Magyar Kupa: A Békéscsaba még sosem győzött Újpesten

 

 

Dárdai Pál legalább 40 000 nézőt remél a 40. születésnapjára

 

 

Bernd Storck kihirdette a válogatott keretét

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC