Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
Bajnokok LigájaKassai Viktorhibaraheem sterling

BL: bocsánatot kértek Kassaitól

Kuti György - 2018. november 08. csütörtök 09:50
A BBC kőkemény véleménye.
Bocsánatot kért Kassai Viktortól Raheem Sterling, akinek földbe rúgása után tizenegyest ítélt a magyar játékvezető a Manchester City – Sahtar Donyeck BL-mérkőzésen.
Mint arról korábban beszámoltunk, Kassai hatalmasat hibázott, amikor egygólos manchesteri vezetésnél a ziccerben kilépő, majd földbe rúgó Sterling esése után a büntetőpontra mutatott.
 
Az ukrán csapat játékosai annyira meglepődtek a döntésen, hogy tulajdonképpen reklamálni is elfelejtettek, Andrij Pjatov kapus pedig, aki testközelből nézte végig a botlást, csak nevetni tudott az egészen. Maga Sterling is zavartan nézett körül az ítélet után, hiszen még csak nem is színészkedett, hanem egyszerűen csak megbotlott és elesett. A 11-est Gabriel Jesus értékesítette, ezzel lett 2–0 a Citynek.
 
Kassai mentségére szóljon, hogy hátulról az esettel egy vonalban állva nem mérhette fel, hogy az ukránok védője jó fél méterre van Sterlingtől, így még ha akarta volna, sem tudta volna bántani az angolt. Az viszont kevésbé érthető, hogy sem a partjelző, sem az alapvonali asszisztens nem segítette ki őt. A magyar játékvezetők felelősségét egyedül az tompíthatja, hogy nem a tévedésük döntötte el a meccset, Josep Guardiola együttese ugyanis végül 6–0-ra nyert.
„Alá akartam nyúlni a labdának, aztán fogalmam sincs, mi történt. Nem éreztem kontaktust, elvétettem a labdát. Bocsánatot kérek a sporitól” – nyilatkozta Sterling a mérkőzés után.
 
A BBC szerint egyébként valószínűleg a magyar játékvezető döntése volt minden idők legrosszabbja tizenegyes-ügyben.

Cikk hozzászólások száma: 2

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 01. 21. 12:07

A Camp Nou díszpáholyában is magyar gulyását esznek

A vasárnapi meccsen egy Haladás-szurkoló szolgálhatott fel.
2019. 01. 21. 10:35

A Blikk szerint ennyi az NB I-ben az átlagfizetés

Nagyot nőttek a klubjaink bevételei.
2019. 01. 21. 09:44

Újabb légiós távozhat a Fraditól

Méghozzá Szerbiába.
2019. 01. 21. 09:24

Megvan a Fraditól távozott izlandi új csapata

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 21. 10:07

Újabb akadémista kapott szerződést a Vasasnál

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 21. 08:24

Megvan a Vác régi-új vezetőedzője

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 20. 15:59

Nyolcas után, lányok elleni kézi és foci előtt

Zajlik az élet.
2019. 01. 20. 14:28

Győzelemmel debütált a 27-szeres válogatott - videó

A kétszeres válogatott csapatát győzte le.
2019. 01. 21. 08:40

Kommunikációs szakemberként bizonyíthat a DVTK válogatottja - videó

Amúgy is azon a felületen lógna.
2019. 01. 21. 07:18

Hétfői foci: pályán a Juventus és a Milan

Hazai futsalbajnoki is lesz.
2019. 01. 20. 15:46

Nagyot mentettek Csizmadiáék a szlovén bajnok ellen - reakció

Kellett a havazás is.
2019. 01. 20. 14:18

Lipták szerezte az elsőt a szlovák élvonalbeli ellen

Gólok története és vezetőedzői reakció.
2019. 01. 20. 13:12

Ketten csatlakoztak a Pápához

Igaz, egyiküknek még bizonyítania kell.
2019. 01. 20. 09:12

Üzent az RKSK a fejbe talpalt és kórházba került próbajátékosnak

Agyrázkódást szenvedett.
2019. 01. 20. 21:47

Nagyon méltón emlékeznek meg Fehér Miklósról

Már elkezdődött az emlékhét.
2019. 01. 20. 21:35

Horváth Ferenc és az ukrán próbajátékos

A mérkőzésről is elmondta a véleményét.
2019. 01. 20. 20:45

Gólösszefoglaló a DVTK románok elleni sikeréről - videó

Nagy góllal fordítottak.
2019. 01. 20. 20:26

Íme a fordulatos Fradi-vereség góljai - videó

Az időjárás sem kedvezett a csapatoknak.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC39
2MOL Vidi FC34
3DVSC30
4Budapest Honvéd29
5Újpest FC28
6MTK Budapest27
7Mezőkövesd Zsóry FC24
8Paksi FC22
9Puskás Akadémia FC21
10DVTK17
11Kisvárda Master Good16
12Szombathelyi Haladás9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!