NB2 logó
NB3 logó
FranciaországKarim Benzemaválogatott

A sztárcsatár nem mondana nemet, ezt gondolja a válogatottságról

NB1.hu - 2017. november 13. hétfõ 15:06
Franciaország – Nem számít meghívóra.

A Real Madrid támadója, Karim Benzema 2007 óta 81 alkalommal viselhette a francia válogatott mezét, legutóbb azonban több mint két éve, 2015. október 8-án, az Örményország ellen 4–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen játszott a nemzeti együttesben. A játékos nem hisz a visszatérésben, habár…

 

„Amíg Deschamps a szövetségi kapitány, nem adatik meg nekem a lehetőség, hogy visszatérjek a válogatottba” – idézi az NSO a csatárt. – Természetesen eszembe jut, hogy milyen lenne ismét a nemzeti együttesben szerepelni, de már lassan két és fél év eltelt a legutóbbi meccsem óta, és nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, ez mit jelent. Az Európa-bajnokság előtt beszéltünk telefonon a mesterrel, aki nem adott semmilyen magyarázatot. Tisztelem őt, és ő is tiszteletet mutatott az irányomban, de hátat fordított nekem, ez pedig bánt engem. Ha szeretne találkozni velem, nem mondok nemet – közölte a 81 fellépésén 27 alkalommal eredményes labdarúgó.

 

Benzemával vagy nélküle, Franciaország biztosan ott lesz a jövő évi világbajnokságon.

 

Régen látott szégyen esne meg az olaszokkal - NB1.hu

Egy sorozat mindenképpen megszakad.

Cikk hozzászólások száma: 1

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 07. 15. 22:52

Ez igen: Stieber ellopta a show-t Rooney elől - videó!

Ő volt a hős!
2018. 07. 15. 21:51

Komoly hírt jelentett be a Kisvárda

Előttük a jövő?
2018. 07. 15. 20:48

Bemutatta vadiúj mezét a DVSC - videó!

Dizájnt váltottak!
2018. 07. 15. 19:41

Díjazták a vb legjobbjait; a franciák és a trófea - fotók

Lezárult az oroszországi torna!
2018. 07. 15. 21:06

Több, mint biztató: NB I-es ellen ikszeltek a csabaiak

A mester értékelt!
2018. 07. 15. 16:16

Angol csapattól kapott ki a ZTE, értékelt a mester

Telkiben játszottak erős csapat ellen.
2018. 07. 15. 21:00

Felemás érzésekkel várhatja az idényt a Szolnok

Latolgatták az esélyeket.
2018. 07. 15. 18:12

Egy fotón az NB III-as klub összes új igazolása - kép

Nyolc szerzemény!
2018. 07. 15. 18:54

Minden volt a vb-döntőben, Franciaország a világbajnok!

Húsz év után ismét gall siker!
2018. 07. 15. 17:46

Őrületes összegért vinné sztárcsapat Kádár Tamást!

Bejelentkeztek a magyar védőért.
2018. 07. 15. 16:33

Eppel formában: zsinórban második meccsén gólozott - videó

Jót tett neki a váltás, úgy tűnik!
2018. 07. 15. 15:45

Íme, a 2018-as vb-döntő kezdőcsapatai!

Bombaerős felállások!
2018. 07. 15. 11:34

Eldőlt, melyik stadionban játssza hazai meccseit a Vasas!

Szurkolóbarát jegyárak lesznek.
2018. 07. 15. 09:06

Régóta várt nyilatkozat érkezett a Vasas háza tájáról

Végre elindult valami!
2018. 07. 15. 12:33

Kiütötte NB II-es ellenfelét az újonc

Biztató jelek a bajnokságra!
2018. 07. 15. 09:33

Korábbi válogatott juttatná új csapatát az NB III-ba

A megye I-ben kapott állást.
2018. 07. 15. 14:53

Szörnyen debütált Buffon a PSG-ben

Nem erre számíthatott...
2018. 07. 15. 13:57

Komoly szavakkal köszönt be a MOL Vidi új válogatottja

Egyértelmű célokkal érkezik.
2018. 07. 15. 12:53

Nagyon aranyos kép a válogatott védőjéről - fotó

Magáért beszél!
2018. 07. 15. 11:43

Hátborzongató felvétel a vb-döntő helyszínéről - videó

Hangolnak a drukkerek!
2018. 07. 15. 10:35

A Fradi játékosai megtippelték, ki nyeri a vb-t - videó

Minden szem Oroszországra szegeződik!
2018. 07. 15. 09:57

Kupadöntők: felemás szombatjuk volt a magyaroknak

Egyik örülhetett, másik sírhatott.
2018. 07. 15. 08:34

Ilyen a harc: komoly kárt okoztak Dárdai Páléknak - fotó

Huligánkodtak a szurkolók...
2018. 07. 15. 08:00

Vasárnapi foci: a franciák vagy a horvátok érnek révbe?

Erre figyel a futballvilág!
2018. 07. 14. 22:44

Nagyon rosszkor kapott letaglózó hírt Nagy Ádám

Pedig ott volt a lehetőség megint...
2018. 07. 14. 21:49

Őrületes nyilatkozatot adott Hazard a belga bronz után

Egyértelművé tette, mit is akar!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Videoton FC68
2Ferencvárosi TC66
3Újpest FC49
4Budapest Honvéd47
5DVSC44
6Puskás Akadémia FC43
7Paksi FC42
8Swietelski Haladás38
9Mezőkövesd Zsóry FC37
10DVTK36
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő36
12Vasas FC34
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!