nb1.hu

A Real-edző az elődöntőről, nyerőembere a döntőről beszél

Madrid – Simeone a vereség ellenére is büszke a csapatára.

Sorozatban hét nyeretlen meccs után, a BL-ben újra legyőzte szerdán a Real Madrid az Atlético Madridot. Méghozzá a sérült Bale, Benzema, Modric trió, és az eltiltott Marcelo nélkül – az addig góltalan párharc utolsó negyedórájában emberelőnyben támadva, a jobbára mellőzött Javier „Chicharito” Hernández hajrágóljával.

 

Igazi derbi ez a két csapat között, amelyen a tavaly megnyert BL-döntő óta nem sok sikerben volt részünk. Most sikerült a gólommal a javunkra dönteni, de a győzelem az egész csapat érdeme. Ez volt a pályafutásom legfontosabb gólja, de még fontosabb a siker. Köszönet Cristiano Ronaldónak az asszisztért, ő is sokat tett a győzelemért, mint ahogy mindenki futott, harcolt. Az újbóli BL-győzelemhez mindenkit le kell győzni, így aztán mindegy, ki jön az elődöntőben – mondta a meccs hőseként ünnepelt Borsócska.

 

 

Kontrollálni akartuk a meccset, elkerülni az ellenfél kontráit, a szabadrúgásoknál pedig nagyon összpontosítani. Ez javarészt jól sikerült, Chicharito pedig remekül játszott: nehéz szezon vége felé jár, nagyon megérdemelte ezt a gólt – értékelt Carlo Ancelotti, a Real olasz mestere, akinek egyes hírek szerint az állása múlt a továbbjutáson. – Az egész évünk szempontjából kulcsfontosságú volt ez a mérkőzés, életben tartottuk az álmunkat egy újabb döntőről. Tiszteljük a másik három elődöntőst, megérdemelten jutottak el idáig, de mindhárommal fel tudjuk venni a versenyt.

 

Az Atleti argentin edzője, Diego Simeone a kiesés ellenére is igyekezett pozitív maradni:

Büszke vagyok a csapatomra, újra helyt álltunk az igen nehéz BL-sorozatban. Megmutattuk, hogy a játékosaim férfiak, akik vállvetve, keményen dolgoznak a csapatért. Néha jobban, néha rosszabbul játszunk, de a mai teljesítmény után is büszke lehetek arra, hogy ilyen labdarúgók edzője vagyok. Az első tíz perc után kiegyenlítettebbé tettük a meccset, onnantól is többet volt a labda a Realnál, de jól szűkítettük a területet, mindig ott voltunk, ahol lennünk kellett. Már kisfiúként megtanultam, hogy ha egy mérkőzésen mindent beleadtam, akkor boldogan mehetek haza. Miután a csapat ezt ma megtette, nem lehet negatív érzésem. Sok edző irigyelhet olyan játékosokért, akik a sok problémánk ellenére is végigfutották a kilencven percet. Az ellenfélnek gratuláltunk, mert nagyon jól játszott, és nagyszerű gólt szerzett.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC