nb1.hu

A Loki-ultrák ott lesznek a lelátón a Skonto Riga ellen

Deberecen - Loki Szurkolók Egyesülete közleményt jelentetett meg.

A Loki Szurkolók Egyesülete közleményt jelentetett meg, amely szerint az ultrák is részt vesznek a Skonto elleni Európa Liga-selejtező csütörtöki, a Nagyerdei Stadionban rendezendő visszavágóján – írja a klub hivatalos oldala, amely a közlemény egy részét tette elérhetővő a dvsc.hu-n.   „Hosszasan mérlegeltük a csütörtöki FK Skonto elleni mérkőzés súlyát, és azt, hogy milyen feltételekkel tudnánk belépni a stadionba. Csapatunk érdekeit szem előtt tartva egy nehéz döntés született, miszerint – sokak örömére – az Ultras Debrecen erre a mérkőzésre visszatér a Nagyerdei Stadionba és teljes mellszélességgel támogatjuk a fiúkat!Kérjük a táborral szimpatizálókat, akik velünk szolidálva eddig a bojkott mellett döntöttek, váltsák meg jegyeiket és buzdítsuk együtt győzelemre a Lokit!A debreceni szervezett szurkolói csoportok, Loki Szurkolók Egyesülete”  Nyert az U19-es csapat az idénykezdetenRossi elárulta, az ultrák miatt volt újra hazai pálya a Honvédnak a Bozsik-stadionSzabics a volt és a kinevezett kapitánynak is üzent

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC