nb1.hu

A legendás csapat, amelyet egy kocsmában alapítottak

Brüsszel – A 33-szoros belga bajnok az EL-döntőre hajt.

 

Egykori stadionjukat életveszélyes volt megközelíteni, a fiatal tehetségek felfedezése és kinevezésére specializálódtak, jelenleg pedig a Manchester United ellen játszanak azért, hogy tovább jussanak az Európa Liga elődöntőbe. Az Anderlecht csapata elképesztő menetelésben van idén, úgyhogy érdemes egy-két dolgot megtudni róluk!

 

A csapatot egy kocsmában alapították 1908 májusában, amikor néhány futballfanatikus összegyűlt a Café Concordiában, Anderlecht kerületben azért, hogy legyen riválisa a szomszédos város, az Uccle csapatának.

 

Az első otthonuk enyhén szólva kissé kísérteties volt, hiszen egy kanyargós, életveszélyes úton lehetett csak megközelíteni, így az akkori létesítményt csak úgy becézték, mint ami a ”temető mellett van”.

 

A csapat színei utalnak az akkori királynőre, Elizabetre, aki 1909-1934-ig volt Belgium királynője. A királyi kocsija lila-fehérbe volt öltöztetve, innen erednek az Anderlecht színei, sőt, a csapat teljes nevében (RSC Anderlecht) az R betű is a királynő tiszteletére van ott.

 

Szenvedély: felfoghatatlan, amit az Atlético fanatikusai csináltak – NB1.hu

Belgium legsikeresebb csapatának mondhatja magát a gárda, hiszen 33 liga elsőséggel büszkélkedhet.

 

Egy igazi családi klubról van szó, hiszen 1971-ben az a Constant Vanden Stock lett a csapat elnöke, aki korábban játékos is volt, sőt, később a stadiont is róla nevezték el. 1996-ben fia, Roger követte, míg Roger felesége Kiki és lányai Claire és Julie a szurkolói boltot üzemeltetik. „Ez a mi kis sarkunk, apának (Roger) itt nincs beleszólása.”-mondta Claire.

 

Megvan a saját ikonjuk a 36 éves Olivier Deschacht személyében, aki 16 éves korában került az Anderlechthez, ahol eleinte szélső volt, később lett fullback. 2001 decemberében debütált, azóta 7 belga bajnoki címet szerzett, elmondása szerint pedig karrierje végéig szeretne itt maradni, hiszen utána még lesz 50 éve otthon ülni.

 

Romelu Lukakuból televíziós sztárt csináltak, hiszen csináltak egy realityt ’De School van Lukaku’ (Lukaku Iskolája) címen, amelyben dokumentálták Lukaku és osztálytársai életét, hiszen Romelu Lukaku 2009-ben, 16 évesen debütált, amíg a Sint Guido Instituut Gimnáziumba járt, amely közel van a Constant Vanden Stock Stadiumhoz, a csapat otthonához.

 

Nagy László

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC