nb1.hu

A Juventust is lerendezné a Monaco

Monte Carlo - Mindkét csapat megkoronázná a szezonját a döntőbe jutással.

Bajnok Ligája, elődöntő, első mérkőzés

AS Monaco – Juventus Torino

Monte Carlo, 20.45 óra

 

Miután kedd este a Real Madrid szinte eldöntötte az elődöntők első párharcát, ma ismét izgalmas mérkőzésre van kilátás a Bajnokok Ligájában.  Az eddig meglepetések sorát produkáló Monaco a remek szezont futó Juventust fogadja.

 

A francia csapat eddig is jóval erőn felül teljesített, hiszen komoly esélyük van arra, hogy a sokkal több pénzből gazdálkodó PSG előtt végezve megnyerjék a francia pontvadászatot, a Bajnokok Ligája szereplésükre pedig az egész világ felfigyelt, hiszen a Manchester City és a Borussia Dortmund kiejtése nem mindennapi feladat volt.

 

Most is mindenki az olaszokat tartja esélyesebbnek, de a hercegségbeli csikócsapat már bebizonyította, hogy bármikor képesek meglepetést produkálni. Sérülések tekintetében a vendégek állnak jobban, hiszen az alapemberek közül senki sem hiányzik, míg a hazaiaknál minden valószínűség szerint kihagyja majd a találkozót Bakayoko, aki eddig a középpálya motorja volt.

 

Edzői reakciók az első BL-elődöntő után – NB1.hu

Edzői reakciók az első BL-elődöntő után

 

“A Monaco lebecsülése? A legnagyobb veszély az lenne ebben az elődöntőben, ha azt gondolnánk, hogy már megnyertük a Bajnokok Ligáját, amiért kiejtettük a Barcelonát.” – nyilatkozta  Dani Alves a Premium Sportnak. “Nem szabad azzal a tudattal élni, hogy sétálni megyünk Monte Carloba. A Monaco egy olyan csapat, amely gond nélkül játszik, szabadon és rendkívül veszélyesen.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC