nb1.hu

Összehasonlította a Fradi szélsője Dollt és Rebrovot

120 év kötelez.

Bőle Lukács, az FTC szélsője a sonline.hu-nak adott részletes interjút, melyben mesélt a Ferencváros népszerűségéről és arról, hogy ez mivel jár számukra, valamint az előző és a mostani vezetőedző, Thomas Doll és Szerhij Rebrov között munkabeli – és egyéb különbségekről. De beszélt a csapaton belüli konkurenciaharcról és a célkitűzésekről is.
 
Fradizmus
Rengeteg fradista van az országban, így természetesen Budapesten is, mindig nagy figyelem övezi az együttest a média és az emberek részéről is. Szinte minden edzésen fotóznak, videóznak, az utcán pedig megállítanak és gratulálnak a teljesítményünkhöz vagy éppen számon kérik az elmaradt eredményeket. Ez volt az egyik legszembetűnőbb különbség a korábbi klubjaim és az FTC között, valamint az infrastruktúra. A Ferencvárosnál minden adott a jó felkészüléshez, van egy kiváló szakmai, orvosi stáb, s minden olyan 21. századi technika, mely a fejlődésünkhöz kell. Le a kalappal szurkolók előtt, jóban rosszban kitartanak mellettünk, óriási hangulatot teremtenek és ezúton is szeretném megköszönni nekik azt a biztatást, amit hétről hétre otthon és idegenben kapunk tőlük. Valóban ők a mi 12. játékosunk, s nekik is köszönhető, hogy hosszú ideje bevehetetlen erőd bajnoki mérkőzésen a fellegvárunk.
 
Doll és Rebrov közötti különbség:
„Szinte minden megváltozott az új edző érkeztével, teljesen más edzéseket vezényel, mint Thomas Doll és mentalitásban is nagy a különbség közöttük – emelte ki. – Sokkal szabályozottabb körülmények között készülünk, a mérkőzéseket is előre megtervezi, mindenki tudja posztra lebontva, mikor, hová kell helyezkednie, milyen mozgásokat kell végeznie. Úgy érzem, sokkal tudatosabb lett a játékunk és mentálisan is sokat fejlődtünk. Mindenki kiveszi a részét mester által elmondott taktika szerint a védekezésből és a támadásból is, Szerhij Rebrov abszolút csapatszinten gondolkodik, s megköveteli, hogy a komplett együttes együtt mozogjon a pályán. A Ferencvárosnál minden posztra több jó játékos van, így mindenkinek kemény meg kell dolgozni a csapatba kerülésért. – A szélen konkrétan hatan vagyunk, de ez jó, mert a konkurenciaharc miatt mindenki kettőzött erővel dolgozik az edzéseken, ha pedig lehetőséget kap, akkor mindenáron bizonyítani akar.”
 
Hazai- és nemzetközi célkitűzések:
„A harmincadik arany és a kupagyőzelem lebeg a szemünk előtt. Az idén ünnepli 120. születésnapját a Ferencvárosi Torna Club, s nagyon jól nézne ki, ha ebben az évben kerülne fel a harmadik csillag a mezünkre. Erre most reális esélyünk van, hiszen nyolc ponttal vezetjük a bajnokságot. Úgy kell játszanunk a hátralévő fordulókban, ahogy eddig tettük, s nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy a legnagyobb riválisunk a MOL Vidi FC, éppen milyen eredményt ért el. Minden meccsen a maximumot kell nyújtanunk, s akkor össze fog jönni az aranyérem. Ha megnézzük a keretet, a szakmai stábot és a körülményeket, s azt, mennyit dolgozunk, akkor minden adott ahhoz, hogy Európában is szép eredményeket érjünk el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC