nb1.hu

Nagyon nehéz lesz elérni Kisvárdán a célokat, ha…

A "ha" mögött ki tudja, lesz-e változás.

 

A Honvéd után az Újpest is három ponttal távozott Kisvárdáról, ráadásul a lilák eggyel több gólt szereztek a kispestieknél. Két meccsen hét gólt kapott a Kisvárda Master Good és csak egyszer tudta az ellenfél kapuját bevenni. A találkozókat követően Dajka László vezetőedző értékelt a boon.hu-nak.

"Az utóbbi hetekben a szakmai stábunk azzal volt elfoglalva, hogy stabilabbá tegyük a védekezésünket" – kezdte visszapillantását a bajnoki találkozóra a szakember. – Úgy gondolom, az első harminc percig ez működött, sőt a vezetést is megszereztük. Aztán két öngóllal segítettük az Újpestet a fordításhoz. Utána a vendégek akarata érvényesült, nekünk kockáztatnunk kellett és sajnos nem látszott, hogy megmaradt volna a védekezésünk stabilitása. Úgy gondolom, hogy ideje lenne megtalálni a legmegfelelőbb játékstílust a keretünkre. Olyat, ami a leghatékonyabb tudna lenni a bajnokságból még hátralévő időre."

A héten a csapat keményen dolgozik, vasárnapra pedig pihenőt kapnak a focisták. Hétfőtől aztán már a következő bajnokira készülnek, ami a Ferencváros elleni derbi lesz.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC