nb1.hu

Kubatov Gábor így bírálta a Fradit a gyengébb rajt miatt

Nem erre számított a klubelnök.

9 pontot szerezhetett volna a Fradi eddig tavasszal, de a zöld-fehérek csak négyet tudtak bezsebelni. Az FTC a hétvégén a Debrecen otthonában szenvedett 2-1-es vereséget, az előző héten pedig a Derbin döntetlenre futotta Rebrov csapatának az erejéből. Kubatov Gáborral a fradi.hu készített egy interjút, amelyben az eddigi eredményekről kérdezték a klubelnököt. Kubatov kijelentette, hogy nem lehetnek elégedettek az eddigi eredményekkel. Hozzátette, a télen komoly mozgás volt a csapatnál, és az érkezőknek még időre van szükségük ahhoz, hogy beépüljenek. A mutatott játék miatt sem boldog Kubatov. 
 
"Természetesen nem, nem lehetünk elégedettek ezzel a teljesítménnyel! Mindannyian azt reméltük, hamarabb áll össze a csapat. Sok új játékos érkezett a télen, akinek a beépítése, most úgy tűnik, nem egyszerű. Jól tudtuk, jól tudjuk, nagyon nehéz bajnokságot nyerni. Biztos vagyok benne, hogy meg fogunk izzadni minden egyes pontért, ahogy meg fogunk szenvedni azért a harmadik csillagért, a harmincadik bajnoki címért, de talán éppen ez teszi értékessé. A megszerzett pontok száma sem elegendő, de a mutatott játék miatt se lehetünk elégedettek, megértem a szurkolóinkat, ha most csalódottak. Sokkal többet vártam a tavaszi mérkőzésektől, nagyon bíztam abban, hogy az ősz óta eltelt idő alatt, beleértve a kéthetes törökországi edzőtábort, és az igazolásokat is, már legalább részben összeáll a csapat karaktere, és sokkal hamarabb viszontláthatunk valamit abból az építkezésből, ami ahhoz vezet, hogy a nyáron a korábbi éveknél eredményesebbek lehessünk a nemzetközi porondon is. Végső soron ugyanis a bajnoki cím megszerzése mellett továbbra is ez a fő célunk" – nyilatkozta Kubatov. 
 
A drukkerek közül többen kritizálták a játékosokat a Loki elleni vereséget követően. Ezzel kapcsolatban Kubatov elárulta, egyetért a drukkerek reakciójával. Köszönetet is mondott a szimpatizánsoknak, akik szép számban kísérték el a Fradit a Nagyerdei Stadionba. Azt is kérte a szurkolóktól, hogy álljanak ki a csapat mellett a jövőben is. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC