nb1.hu

Könnyedén nyert a Diósgyőr a Békéscsaba ellen – videó

Miskolc - Újak és visszatérők is szerepeltek a csapatokban.

Első edzőmeccsét játszotta a felkészülés során a Diósgyőr és a Békéscsaba is, amelyen a miskolci együttes egy félidő alatt elrendezte a viharsarki ellenfelét.

 

A 9. percben Óvárit vágták fel a 16-oson belül, a megítélt büntetőnél Fülöp István állt a labda mögé, és a jobb alsó sarokba bombázott.

 

Fél óra elteltével Nono parádés mélységi indítást adott a felezővonal közeléből Diego Vela irányába, aki átvette, majd 10 méterről jobbról a kapuba lőtt.

 

A második játékrész előtt mindkét szakvezető teljes sort cserélt, gól azonban már nem született.

 

Szlovák élvonalbeli csapat ellen nyert a Loki – NB1.hu

Tőzsér kihagyott büntetője is belefért

 


 

Diósgyőri VTK – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (2-0)

Miskolc, DVTK Edzőközpont, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Nagy Róbert (dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás)

DVTK 1. félidő: Rados – Nagy T., Lipták, Karan, Forgács – Vela, Busai (Oláh B., 34.), Nono, Óvári – Szarka, Fülöp. Vezetőedző: Bódog Tamás.

DVTK 2. félidő: Antal – Eperjesi, Tucsa, Tamás (Ivánka, 60.), Bárdos – Lipták (Orosz M. a 71.), Oláh, Kitl, Ugrai – Bacsa, Ternován. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Békéscsaba 1. félidő: Máthé – Nagy S., Fehér Zs., Babinyecz, Pilán – Kiss L., Viczián, Zahorán B., Gránicz – Gyurján B., Nagy R. Vezetőedző: Boér Gábor.

Békéscsaba 2. félidő: Ribánszki – Szélpál N., Viczián, Nagy S. (Kmetykó, 80.), Szalai D. – Beszterczei, Nagy I., Király P., Eszlátyi – Urbin, Birtalan. Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerző: Fülöp (1-0, 11-esből) a 9.,Vela (2-0) a 38. percben.

 

Bódog Tamás nyilatkozata mérkőzés után:

 

 

Horváth Feri újoncai megtréfálták a bajnokot, de felállt a Honvéd – NB1.hu

Két góllal is vezetettek a balmaziak

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC